A TikTok új, mesterséges intelligencián alapuló életkor-azonosító technológiát vezet be Európában, hogy hatékonyabban kiszűrje a 13 év alatti felhasználókat.
A Visa Europe tegnap bejelentette, hogy személyek közötti mobilfizetési megoldásán két jelentős fejlesztést végez el idén. Ezáltal legkésőbb 2013 végére a mobilfizetési alkalmazást használók közel valós időben hajthatnak végre tranzakciókat az összes európai pénznemben.
A Visa Personal Payment telefonos applikációval a felhasználók az átutalást fogadó fél telefonszámának megadásával indíthatnak tranzakciókat. Az alkalmazást a Visa kártyával rendelkező ügyfelek használhatják. A tranzakció kedvezményezettje sms-ben értesül arról, hogy pénzt utaltak át számlájára. Ennek elfogadásához az üzenetbe foglalt linkre kell kattintania, majd néhány ellenőrző adatot megadva juthat az összeghez.
A megoldáson a Visa még idén két fejlesztést végez el, ezután a tranzakciók egyrészt közel valós időben teljesülnek majd, illetve Európán belül az összes pénznemet képes lesz kezelni. A briteknél az azonnali utalás már ettől a héttől kezdve működik, a többi európai országban fokozatosan vezetik be az év során. Nagy-Britanniában a megjelenését követő első két hétben már több mint 1,7 millióan töltötték le a fizetési alkalmazást.
Újra vörös kódot hirdetett az Apple: ha iPhone-od van, szörnyű veszélyben vagy most a hackerek miatt
Eredetileg azt várták a felhasználók, hogy az iOS 18-at használók számára is elérhetővé válik egy biztonsági frissítés.








