A szabályok értelmében a végleges elnevezésre a felfedező tehet javaslatot, a csillagász pedig ezzel a jogával élt a három égitest esetében.
Az utóbbi időben drasztikusan megszaporodtak az SMS-ben küldött csalások, és szinte hetente jelennek meg újabb átverések. A legfrissebb esetben a csalók már magyarországi telefonszámról küldenek megtévesztő üzeneteket, így még nehezebb felismerni a veszélyt.
Az adathalász SMS-ek célja, hogy személyes adatokat – például bankkártya-információkat – csaljanak ki gyanútlan felhasználóktól. Az ilyen üzenetek általában hivatalosnak tűnnek, és linkekkel próbálják rávenni a címzettet, hogy látogasson el egy hamis weboldalra, ahol az adatait megadhatja.
Ezek a weboldalak sokszor megtévesztésig hasonlítanak valódi intézmények honlapjaira, így elsőre nehéz felismerni az átverést.
Egy korábbi esetben például a csalók a Magyar Posta nevében próbálták megszerezni az emberek adatait, egy németországi telefonszámról küldött üzenetben. A legújabb csalás azonban még trükkösebb: magyarországi, 30-as, azaz a Telekom hálózatához tartozó telefonszámról érkeznek az átverő üzenetek.
Fontos figyelni néhány árulkodó jelre, amikor ilyen SMS-t kapunk:
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Ismeretlen feladók és gyanús linkek: Soha ne kattints olyan linkre, amelyet ismeretlen számról küldenek, különösen, ha sürgető üzenetet tartalmaz, például fizetési felszólítást vagy nyeremény ígéretét.
- Helyesírási és nyelvtani hibák: A csaló üzenetek gyakran tartalmaznak nyelvtani hibákat, vagy éppen furcsa megfogalmazásokat. Ha valami gyanús, jobb, ha nem reagálsz rá.
- Kamu weboldalak: Mielőtt bármilyen linkre kattintanál, ellenőrizd a webcímét. Az adathalász oldalak gyakran hasonló domainneveket használnak, de egy-egy apró eltérés is lehet a csalás jele.
- Személyes adatok bekérése: A bankok és hivatalos intézmények soha nem kérnek SMS-ben személyes adatokat, jelszót vagy PIN-kódot. Ha ilyen kérést kapsz, az szinte biztosan csalás.
- Azonnali cselekvés kérése: A csalók gyakran sürgetik az áldozatot, például azzal fenyegetnek, hogy zárolják a fiókját. Ez is egy módszer, hogy ne legyen időd átgondolni a helyzetet.
A Magyar Posta nemrég kiadott közleménye szerint érdemes figyelni arra, hogy a cég soha nem küld értesítéseket külföldi telefonszámról vagy „.com” végződésű e-mailcímről, és ez igaz az ".info" címekre is.
Az elmúlt időszakban a Pénzcentrum több hasonló csalásról is beszámolt, például a "Magyar DPD" vagy a Yettel nevében küldött adathalász üzenetekről. Az Erste Bank nemrég arról is tájékoztatott, hogy az idei évben 170%-kal több adathalász támadást regisztráltak, mint két évvel ezelőtt.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







