Az Emberibb Parkolásért Mozgalom honlapján a budapesti parkolási rendszer kaotikusságával elégedetlenkedőkhöz szól, akiknek meglehetősen egyedi megoldással kívánnak segíteni: egy olyan adatbázist működtetnek, ahova parkolójegyek adatait tölthetik fel és le a felhasználók.
Az Emberibb Parkolásért Mozgalom honlapján a budapesti parkolási rendszer kaotikusságával elégedetlenkedőkhöz szól, akiknek meglehetősen egyedi megoldással kívánnak segíteni: egy olyan adatbázist működtetnek, ahova parkolójegyek adatait tölthetik fel és le a felhasználók - írja a Népszabadság.
Mindezt anonim módon meg lehet tenni, így elvileg a mások által használt parkolójeggyel igazolható a díjfizetés. 2002-ig visszamenőleg lehet jegyeket találni az oldalon, melyekre utca és dátum szerint is rá lehet keresni.
A Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás vezetője a lapnak elmondta, az oldalt ők is figyelik, így nem is fogadnának el onnan szerzett jegyet igazolásként, ezzel azonban eddig még senki nem is próbálkozott. A Társulás rendőrségi feljelentést is tett az ügyben, szerintük ugyanis illegális az adatbázis működtetése.







