Törvénynek kellene rendeznie a parkolási díjjal kapcsolatos alapvető kérdéseket, hosszabb távon ugyanis elfogadhatatlan, hogy a pótdíj felső határát a bevételben érdekelt önkormányzat állapíthatja meg. a kusza szabályozás természetesen a perekben is eltérő bírósági gyakorlatot eredményez.
A Fővárosi Ítélőtábla szerint a parkolótársaságok gyakorlata sem segíti elő a másik fél teljesítését. A felek közti polgári jogviszonyban nem érvényesül a jóhiszeműség, a tisztesség és az együttműködés követelménye, amint arról korábban beszámoltunk.
A parkolni akaró többnyire kiszolgáltatott a parkolási társaságnak, amely pedig vélelmezi rosszhiszeműségét. Több bíróság esetében is igaz, hogy nem fogadják el azt az érvelést, miszerint az autós nem értesült a felszólításról, pedig ez a gyakorlatban könnyen előfordulhat.
Mivel azonban a parkolási cégek csak az eset után évekkel indítanak eljárást, az autós szinte nem is tudja megvédeni magát, hiszen nem gyűjti évekig a bizonylatokat.
A parkolási társaságok szerint sok esetben a bizonyítási teher az ellenfélre hárul, melyet több bíróság is elfogad - írja a Világgazdaság. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja ezzel szemben az, hogy a felek egyenrangúak, így mindenkinek azt kell bizonyítania, amit állít.
Másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat, hamarosan durva ónos eső csap le az országra
A nap folyamán az ország nagy részén borult idő várható, csak délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 14. 21:39

Pénzcentrum | 2026. január 14. 20:44

Agrárszektor | 2026. január 14. 19:34





