Egymás farkasai a hazai autósiskolák. A kiélezett árverseny miatt kialakult díjak már nem fedezik a költségeket, az oktatás színvonala egyre lejjebb kerül. Ezért az akciós tanfolyamok végszámlája is magasabb a nebulók számára. Ugyanis a meghirdetett ár legtöbbször csak a bukáshoz elég.
Az autósiskolák az árak gyilkolás amellett új fegyvernemet is választottak maguknak, egymást jelentik fel a különböző hivataloknál.
Az autósiskolák közötti árversenyben ma már ott tartunk, hogy elvileg 40-50 ezer forintért is szert tehetünk egy jogosítványra. Az más lapra tartozik, hogy sokan többször is kénytelenek nekifutni a vizsgának, mert az első oktatásból csak bukásra telik. Érdemes azonban megvizsgálni, mit nyújtanak ezért a pénzért a legolcsóbb autósiskolák. Először is harmincórányi gyakorlati oktatást, amely során a városi forgalomban óránként legalább két liter benzin fogy. Már ez a tétel önmagában 15-20 ezer forintot tesz ki. Számolni kell továbbá az oktató bérével, az autó amortizációjával, és a gyakorlati oktatást megelőző, elméleti képzéssel. És akkor még nem beszéltünk az iskolák által kötelezően befizetendő adóterhekről - írja a Magyar Hírlap.
Az emelkedő üzemanyagárak ellenére is csökkenő képzési díjak már régen nem adnak lehetőséget a minimálisan elvárható szakmai tartalomra. Az alacsony ár aránytalanul alacsony, mondhatni kritikán aluli minőséggel párosul.
A kérdés csak az, hogy az egyensúlyi helyzetéből kibillenő autósképzést hogyan lehetne visszazökkenteni a régi kerékvágásba.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az első lépéseket már megtették. Az autósiskolák mintegy tíz százaléka kénytelen volt visszaadni az engedélyét, mert az ellenőrzések során elbukott. Megszüntették átmenetileg az oktatók képzését is, hogy ne boruljon tovább a piac.
Addig is, amíg a hatóság úrrá lesz a helyzeten, a társaságok egymást jelentik fel. Ami azt illeti, nincs könnyű dolguk. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség mát több panaszt is visszadobott, mondván, nem rá tartozik az ügy. Értesülésünk szerint ugyanakkor a Gazdasági Versenyhivatal nem zárkózik el a beadványokban foglaltak kivizsgálásától.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








