A BKV Zrt. kábellopásból származó kára egy évben megközelíti a 200 millió forintot. A károk összege 2005 óta évente 10-20%-kal emelkedett. Amellett, hogy a tolvajok komoly anyagi károkat okoznak a BKV-nak, az utasok és a közlekedés biztonságát is veszélyeztetik, éppen ezért közös érdek, hogy megfékezzük őket. A megoldás a tettenérés.
Ebben az évben is több alkalommal, az éj leple alatt, profi módszerekkel tulajdonítottak el értékes, rézből készült légkábeleket a BKV Zrt. vonalain. Az ügyekben kivétel nélkül nyomozás indult, de szemtanú hiányában eddig felelősségre vonásra még nem nyílt mód. A kábelek levágása nem egyszerű - speciális műszaki ismereteket igényel - ezért egészen biztos, hogy a közvagyont károsító bűnözők valamilyen előképzettséggel rendelkeznek.
Hétfőn hajnali 3 óra után a XV. kerületben a 12-es villamos Pozsonyi úti szakaszán ismét kísérlet történt a nagyfeszültségű felsővezetékek eltulajdonítására. A színesfém-tolvajok ezúttal azonban pórul jártak! A rendőrök egy közintézménynél szolgálatot teljesítő személy bejelentése alapján azonnal a helyszínre sietettek, és még mielőtt a négy bűnöző kereket oldhatott volna, lecsaptak rájuk. A tettenérés tökéletes volt, így megindulhat a nyomozás az ügyben, és a bírósági eljárás eredményeképp nem maradhat el a felelősségre vonás sem.
Sajnos a tettenérésig két tápkábelt már elvágtak, becslések szerint 2,6 millió forint kárt okozva a Társaságnak. Az anyagi kár mellett a rongálás az utasoknak is kényelmetlenséget okozott, ugyanis a hiba kijavításáig pótlóbuszokkal lehetett csak utazni.
A BKV köszöni a segítséget mindazoknak, akik közreműködtek az ügy felderítésében!
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








