Brutális láncreakció indult el a világban a közel-keleti helyzet miatt: a kőolajpiac csak a kezdet volt, minden egy irányba mutat

A közel-keleti konfliktus szélesedésével annak gazdasági hatásai is egyre bővülnek. Tegnap cikkében az Agrárszektor jegyezte meg, hogy az európai takarmányipar jelenleg erősen kitett a globális beszállítói láncoknak, különösen a távol-keleti importnak. A legfontosabb takarmány-adalékanyagok – köztük vitaminok, mikroelemek és aminosavak – döntő része ugyanis Ázsiából, elsősorban Kínából érkezik, ami a piaci bizonytalanság idején komoly kockázatokat hordoz.

Majd így folytatták: "mintegy 400 ezer tonna indiai basmati rizs rekedt a kikötőkben és a tengeren, miután a térségben zajló katonai műveletek hatására a konténeres fuvardíjak több mint a duplájukra emelkedtek. India a világ legnagyobb prémium minőségű basmatirizs-exportőre, és szállítmányainak több mint fele közel-keleti piacokra kerül. A fő vásárlók között szerepel Szaúd-Arábia, Irán és az Egyesült Arab Emírségek."

A kőolajpiachoz visszatértve: annak piaca az elmúlt időszakban már egyébként is áthelyeződött. A Perzsa-öböl kőolaja korábban elsősorban nyugatra, az Egyesült Államokba és Európába áramlott, mára azonban Ázsia, és mindenekelőtt Kína vált a legfontosabb felvevőpiaccá.

Kína önmagában a globális olajimport nagyjából negyedét adja, amelynek jelentős része az öbölmenti államokból érkezik, emellett az iráni nyersolajexport mintegy 90 százalékát szintén Peking vásárolja fel, a szankciókat megkerülve, Malajzián keresztül - erre már Adam Hanieh Közel-Kelet szakértő hívta fel a figyelmet a The Guardian-on megjelent elemző cikkében.

A Hormuzi-szoros lezárása ezért közvetlenül fenyegeti Kína energiabiztonságát. Rövid távon Peking a becslések szerint 1,1–1,4 milliárd hordós stratégiai kőolajkészleteiből képes tompítani a sokkhatást. Ha azonban az ellátási zavar elhúzódik, Kína várhatóan tovább mélyíti energetikai függőségét Oroszországtól. Ez a lépés a két nagyhatalom amúgy is erősödő partnerségét még szorosabbra fűzheti.

A konfliktus gazdasági hatásai messze túlmutatnak a kőolajpiacon: az öbölmenti államok nemzeti olajtársaságai, élükön a Szaúdi Aramcóval, az utóbbi években a kitermelés mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a finomításra, a petrolkémiára és a műtrágyagyártásra. Ennek eredményeként a Hormuzi-szoroson már nem csupán nyersolaj halad át: itt bonyolítják le a világ karbamidkereskedelmének több mint egyharmadát, valamint a foszfátműtrágyákhoz elengedhetetlen kénexport közel felét is.

A karbamid a leggyakrabban használt nitrogénműtrágya, amely a globális növénytermesztés mintegy felénél nélkülözhetetlen. A szállítások akadozása miatt a műtrágyaárak már most meredek emelkedésnek indultak. Ha a fennakadás az északi félteke jelenlegi vetési idényében tartóssá válik, a gazdálkodók termelési költségei drámaian megugorhatnak. Ez a drágulás végül a globális élelmiszerárakban is meg fog jelenni.

A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen sokkok soha nem egyenletesen oszlanak el. A 2008-as pénzügyi válságtól kezdve az Ukrajna elleni orosz inváziót követő élelmiszer- és energiaválságig a legkiszolgáltatottabb társadalmakat mindig aránytalanul súlyos csapások érték. Az importált üzemanyagtól, műtrágyától és élelmiszertől függő globális Dél országai különösen sérülékenyek. Esetükben az emelkedő energia- és nyersanyagárak gyorsan élelmiszer-inflációhoz és fizetésimérleg-válsághoz, szélsőséges esetben pedig éhínséghez is vezethetnek.

A háború végső soron a globális energiarendszer strukturális sebezhetőségére világít rá. Az energetikai átállásról folytatott évtizedes viták ellenére a világgazdaság termelése és kereskedelme továbbra is kritikus mértékben függ a kőolajtól és a földgáztól. A Perzsa-öböl térsége pedig továbbra is ennek a rendszernek a központja. Nemcsak nyersolajszállítóként meghatározó, hanem azon finomítói, vegyipari és műtrágya-előállítási kapacitásai révén is, amelyek a globális ipart és a mezőgazdaságot egyaránt fenntartják.