Az MKB Euroleasing mai sajtótájékoztatója keretében a vezérigazgató ismertette a cég autóhitel csalások visszaszorítása érdekében tett lépéseit, bemutatták a legújabb kockázatkezelési módszereket, valamint a Rendőrség meghívott képviselője tájékoztatást adott a feltárt bűncselekményekről és vázolta a hazánkban leggyakrabban alkalmazott bűnelkövetési módszereket.
Fejes László, az MKB Euroleasing vezérigazgatója elmondta, hogy a "Számoljon velünk!" kampány keretében igyekeznek szélesebb tájékoztatást adni az ügyfeleknek, bemutatják a hitelfelvevőknek a havi törlesztőrészleten kívüli költségeket, ezzel segítik őket a lehető legjobb döntés meghozatalában.
Dr. Csináth Tamás a cég követelés-kezelési igazgatója fontosnak tartja a fizetésképtelenség és a lízingcsalás megkülönböztetését, bár sok esetben csak árnyalatnyi különbség van a két cselekedet között. Elmondta, hogy a bűnüldöző szervekkel való együttműködés során feltárt gyakorlati tapasztalatokat folyamatosan felhasználják a termékfejlesztések során.
Pásztor Attila a BRFK gépjármű-bűnözés elleni osztályának a vezetője megerősítette, hogy az elmúlt évben a fővárosban ötezer autólopást jelentettek be, ezek fele finanszírozott jármű volt mintegy 5 milliárd forint értékben. Bár a lopások száma évről-évre csökken, a bűnelkövetők az utóbbi időben átálltak a finanszírozási csalásra.
A résztvevők közös véleménye, hogy hazánkban a legtöbben eggyel magasabb kategóriájú autót vásárolnak, mint amilyet a pénztárcájuk valójában megengedne nekik. A finanszírozók szerint ezeknek az ügyfeleknek sokkal nagyobb zavart okoz a törlesztésben a kedvezőtlen árfolyamváltozás, de sokan a szeptemberi iskolakezdés, vagy a karácsonyi bevásárlás miatt is késnek a törlesztéssel.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








