Megmondták: csapnivaló év lesz 2008!

Pénzcentrum
2008. március 20. 14:00

Az első két hónap eladási statisztikái alapján 2008 lehet a mélypont az elmúlt évtizedben. Az amerikai autógyártók vizsgálják az okokat. Több iparági előjelezés azt mutatja, hogy az éves új autó értékesítés árbevétele kevesebb, mint 15,5 millió dollár (2,5 milliárd forint - Forrás: WardsAuto) lesz, egyesek úgy vélik, az év második felében megélénkülhet a kereslet.

A viharfelhők - ami a lakás- és hitelpiacot is borítják - a termelés visszafogására késztetik a gyártókat. A vásárlók az iparág gyengülését kihasználva jobb alkupozíciót érhetnek el, ha meglátogatnak egy autószalont. Az év eleji makrogazdasági adatok alapján több piackutató cég megváltoztatta az éves előrejelzéseiket és 15 dollár alatti árbevételt jósolnak, ami 1995 óta a legalacsonyabb adat. Egyes elemzők fellendülésre számítanak az év második felében, köszönhetően a központi bank keddi kamatvágásának, ami vélhetően stabilizálja a pénzpiacot.

A vásárlók nagy része nem rendelkezik megfelelő önerővel, egyéb adósságok is terhelik őket, ennek következtében nehezen vágnak bele egy új autó megvásárlásába. A gépjármű finanszírozó cégek attól tartanak, hogy a lakás- és hitelpiaci válság folytatódik és ez kockázatosabbá teszi az autóhiteleket is. A finanszírozók döntés előtt állnak, vagy lazítanak a hitelfelvételi lehetőségeken és könnyebben adnak el autókat, vagy nemet mondanak a kockázatos ügyletekre, sok kereskedő az utóbbit választja. A vásárlók egy másik rétege meg tudná vásárolni az autót, de a beszerzési ár alá akarják lealkudni a vételárat. A tárgyalások során egyesek kedvezményeket, mások extra felszereltséget kérnek az eladóktól.

A kereskedők próbálnak minél több vásárlót a szalonokba csábítani, készpénzes vásárlás esetén pedig kedvezményt adnak. 2004-ben az átlagos engedmény 2603 dollár (400 ezer forint) volt egy autóra, a kereskedők idén megközelítették az akkori csúcsot.

A három nagy detroiti autógyártó úgy döntött, hogy a termelés visszavételével csökkenti a veszteségeket és nem mennek bele a piacon tapasztalt árháborúba. A gyártók rugalmasan kezelik a termelési szint kialakítását. Sajnos ez belső átszervezéssel jár, ami miatt több fizikai dolgozó elveszíti a munkáját.

A Chrysler elnöke elmondta, nem bíznak a második félévre becsült fellendülésben és inkább a gyártási volumen csökkentése mellett döntenek. A piaci adatok alulmúlták a cég várakozásait, szerinte az üzemanyagárak alakulása is negatívan hatott a keresletre. Megfelelő menedzseléssel helyrehozhatják a dolgokat, de ehhez idő kell.
A Ford elnöke elmondta, hogy a cég befektetői konferenciát tartott, számításaik alapján 15,7 millió dollár lehet az iparág éves értékesítése. Az első negyedéves adatok a cég minimális várakozásai szerint alakultak, úgy vélik, minél előbb ki kell vizsgálni az okokat és megoldást kell találni.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A General Motors még mindig bízik a 15,5 millió dolláros szint elérésében. A pénzügyi vezetőjük szerint a bizonytalanság miatt csak óvatosabban, negyedévről negyedévre érdemes tervezni. Az elnök befektetőknek mondott beszédében kifejtette, hogy a várakozás alatti értékesítési adatok arra sarkallták a céget, hogy csökkentsék a kiadásokat, új megoldási javaslatokat készítenek a pénzügyi egyensúly fenntartására. Nem lehet megoldás az áron aluli értékesítés, más stratégiát kell találni.

A cégek bevételkiesését a fenti okok mellet fokozta a korábbi háromhetes sztrájk is, ráadásul áprilisban és májusban az üzemanyagárak szezonálisan emelkednek. Az országos átlagfogyasztás 3,28 gallon (12,4 liter), az olajpiaci elemzések szerint az árak tovább emelkedhetnek, nyár elején valószínűleg 3,5 és 3,75 dollár/gallon (150 Ft/liter körül) között lehetnek.

A gyártók abban bíznak, hogy a gyenge évkezdet után megélénkül a kereslet és maguk mögött hagyva a válsághelyzetet újra fellendül az értékesítés.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?