2010. április 16. és 18. között, a IV. Oldtimer Expo-n, a Vasúttörténeti Parkban állítják ki a legnemesebb oldtimereket. Az érdeklődők több mint 5 ezer négyzetmétert járhatnak be, ahol pénteken 13 órától kétszáznál is több járművet csodálhatnak meg.
Az előző évekhez hasonlóan a veterán járgányok nagy része eddig még nem mutatta meg magát a nagyközönség előtt. Nemcsak a fedett csarnokban, a szabadtéren is várják a kíváncsiskodókat a múlt nagy képviselői.
Autók, buszok, motorok, kerékpárok és teherautók egyaránt megtekinthetőek, de a műhelyszag, az autós magazinok és a régi autós játékok szerelmeseire is gondoltak a kiállítók.
A kiállítás egyik legpatinásabb darabja a képen látható 1903-as De Dion-Bouton. A 107 éves autót vegyes vezérlésű, 900 köbcentiméteres, 8 lóerős négyütemű motorral szerelték fel.

A kétfokozatú váltót előre és hátra állásba lehet kapcsolni, a jármű végsebessége 40 km/h. A kocsi öt évvel ezelőtt részt vett egy 100 év feletti autók részére kiírt versenyen.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kiállításon a keleti blokk járművei is képviseltetik magukat, köztük több Skoda, Wartburg, Moszkvics és néhány gyári állapotban lévő Lada is megtekinthető.

Az egyik 1980-ban készült Lada 2106-os mindössze 7900 kilométert futott, karcmentes gyári állapotban van. AZ 1569 köbcentis 75 lóerős jármű 153 km/h-s végsebességre képes, tulajdonosa 4 millió forintra becsülte az értékét.







