-1 °C Budapest

Figyelem, hatalmas akciók! Jövő hétvégén indul az országos program!

2010. április 27. 15:32

Idén, a Fesztiválok Évében, a Nyitott Pincék Szövetsége, a Bacchus Arts Stúdió, a Magyar Turizmus Zrt. és a magyarországi borvidékek pincészetei összefogásában ismét, ötödször is megrendezésre kerül a Nyitott Pince Napok akció.

Az immár hagyománnyá vált nagysikerű Nyitott Pince Napok keretében több mint 150 csatlakozott pincészet 2010. május 8-9-én, két napon keresztül várja a borkedvelőket, kedvezményes, illetve ingyenes borkóstolóval. Az akció célja a pincelátogatás népszerűsítése és a hazai borturizmus élénkítése.

A szervezők 2010-ben - a korábbi évek gyakorlatával ellentétben - nem az egyébként is nagy belföldi vendégforgalommal jellemezhető Pünkösd hétvégre, hanem három héttel korábbi időpontra hirdetik meg az akciót, bízva abban, hogy a pincészetek ismertsége és forgalma tovább növekszik az újabb teltházas hétvége segítségével.

Ismét kedvezmények várnak a pincészetekben!

2010. május 8-9-én ismét megrendezésre kerül a Nyitott Pince Napok. Az akció keretében a csatlakozott pincészetek vállalják, hogy mindkét napon 9 és 19 óra között nyitva tartanak, továbbá a gazda vagy a borhoz értő személyzet fogadja a betérő vendégeket. Az érdeklődők megtekinthetik a pincészetet, továbbá kedvezményesen - akár ingyenesen, vagy fél áron - kóstolhatják meg a pince borait, bepillantást nyerhetnek a borkészítés műhelytitkaiba, és a vásárolt borok árából is engedményt kapnak.

Több napra csomagolj!

A Nyitott Pince Napok keretében érdemes több napra csomagolni és akár az ország legtávolabbi csücskeibe is borkóstolóra indulni. A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében megvalósuló idei Fesztiválok Éve kampány keretében ugyanis több mint 300 szálláshely-szolgáltató kínál kedvezményeket! A kínálatban mindenki találhat számára megfelelő szálláshelyet a falusi szálláshelyektől a magas színvonalú szállodákig, ráadásul most részt vehet a Magyar Turizmus Zrt. nyereményjátékában, amelyben többek között értékes belföldi utazásokat nyerhet - természetesen fesztivállátogatással egybekötve.

A háromnapos akciótól a szervezők a vendégéjszakák számának növekedését remélik, tekintettel arra, hogy a borbarátok várhatóan a tőlük távolabb eső borvidékekre is ellátogatnak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Honnan tájékozódhatnak a borkalandorok?

Annak érdekében, hogy minél több emberhez eljusson a Nyitott Pince Napok híre, a Magyar Turizmus Zrt. kiemelt promóciót biztosít az eseménynek. Az MT Zrt. együttműködésében, 2010. április 22-én nyolcvanezer példányban megjelent a Borongoló című Pesti Est különszám, amely amellett, hogy részletes ismertetőkkel segíti a borvidékek és a pincészetek közötti eligazodást, turisztikai tippeket, fesztiválajánlókat is tartalmaz minden régióra vonatkozóan, valamint a kedvezményes ajánlatot nyújtó szálláshelyek listáját is megtalálja benne az olvasó.

A kétszázezer példányban, napilapok és hetilapok mellékleteként, valamint MOL töltőállomásokon és Tourinform irodákban terjesztett Itthon otthon van kiadványban szintén olvashatnak az érdeklődők a Nyitott Pince Napokról, és böngészhetnek a pincék között. Ezen kívül további média-megjelenések is népszerűsítik az akciót. A népszerű programra a pincészetek környékén szintén az MT Zrt. által készíttetett plakátok hívják fel a figyelmet.

A pincelista és - kalauz, valamint a Nyitott Pince Napokról szóló minden információ megtalálható a www.nyitottpince.hu oldalon.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?