Az Építési és Közlekedési Minisztérium közölte, hogy a Strabag készre jelentette az M30-ast, kedden születhet döntés az átvételről.
Egy év, tizenegy hét, és két nap után ismét használhatják az autósok a Margit hidat, miután a Nemzeti Közlekedési Hatóság hozzájárulását adta az ideiglenes forgalomba helyezéshez, és este 10 órakor megnyitották az átkelőt.
A forgalom mindkét irányban két sávon indult meg rendőri irányítással. Az első száz autósnak a Jászai téren, illetve a budai hídfőnél sorszámozott emléklapot adtak. A híd átadása előtt pár perccel a Szent István körúton a Honvéd utcánál állt a sor vége mindkét sávban, de a legtöbben már félórával az átadás előtt is a hídnál várakoztak. Az első autó, amely a hídra hajtott egy oldtimer Porsche 911-es volt. Az egyik lapot a BKV 109-es buszának sofőrje kapta. Az átadáson rengeteg kerékpáros és gyalogos érdeklődő is összegyűlt a Jászai Mari téren.
Az átadás pillanatát az érdeklődők tapssal, az autósok folyamatos dudaszóval ünnepelték.
A megnyitás előtt hétfő délelőtt tartották a hatósági szemlét, amelyen megfelelt a Margit híd, így kiadhatóvá vált az ideiglenes forgalomba helyezési engedély. Ahhoz, hogy ezt megadják, 65 szakhatóság és kezelő nyilatkozatát kellett beszerezni.
Az NKH kora esti közleménye szerint az ideiglenes engedélyt az északi és déli dilatációs szerkezetekkel és kiemelt szegélyekkel határolt részére és az északi járdára kapták. Azt kérték az autósoktól, hogy fokozott figyelemmel használják a hidat, mert a felújítás 2011 nyaráig még zajlik, így az továbbra is munkaterület.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben üdvözölte a híd átadását. Hozzátették, a pesti hídfőnél új váltót alakítottak ki a villamospályán, ezért forgalmi akadály esetén a pótlóbuszoknak a budai végállomások felé nem az Oktogonig, hanem csak a Jászai Mari térig kell közlekedniük.
A közösségi közlekedés számára a teljes felújítás alatt elérhető volt a híd, a 4-6-os villamosok, valamint a 91-es buszcsalád is használhatta a hidat, igaz csökkentett sebességgel. A villamosvágányokat először a déli, később az északi hídfélre helyezték át a munkálatok előrehaladtával, majd az átadás előtt pár héttel kerültek végleges helyükre, a híd közepére.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Margit híd felújítását 2009. augusztus 21-én kezdték meg, ekkor zárták le a forgalom elől az átkelőt. A mintegy másfél évig tartó rekonstrukció során felújították az úttestet, a villamosvágányokat, kicserélték a pálya- és hídszerkezet elemeit, kiszélesítették és megemelték a hidat, valamint korhű kandelábereket helyeztek el. Az első pályalemezeket január 21-én helyezték el Európa legnagyobb bakdarui.
Az ideiglenes átadással még nem készült el teljesen a híd, a műemléki felújítás még 2011 első félévében is zajlani fog. Ekkor kerülnek a helyükre a korhű korlátok és szobrok is.
A szerződéses összeg közel 20,8 milliárd forint, ennyiért újítja fel a hidat a Közgép és a Strabag alkotta Mh 2009 konzorcium.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








