Igencsak csábító lehet egy nyugat-európai polgár számára hazánkat választani - olvasható a Daily Mail online hírportál cikkében. A lap szerint hazánkban gyönyörű helyek, kiváló szolgáltatások, barátságos emberek, alacsony bűnügyi statisztikák, és ami még fontosabb olcsó ingatlanárak fogadják az ide érkezőket.
Mint azt már sokan használták fővárosunkra, a brit lap is a Duna gyöngyeként aposztrofálja Budapestet, ahol elegáns épületek és kitűnő éttermek csábítják a külföldi turistákat. Bár a legtöbb magyar valószínűleg nem engedheti meg magának, hogy egy két hálószobás lakásért 20-30 millió forintot fizessen ki a fővárosban, azonban nyilvánvaló, hogy ez az összeg számos nyugat-európai polgárnak igen olcsónak számít még úgy is, hogy évente csak pár hetet töltenek el benne. A lap szerint most érdemes beruházni, ugyanis az ingatlanárak 15 százalékot estek, de hamarosan megkezdődik a fellendülés.

A cikkben természetesen kitérnek a magyar tengerre is. A lap állítása szerint a Balaton körül mintegy ezer brit rendelkezik nyaralóval. A szakértők véleménye szerint ez elsősorban az olcsó ingatlanáraknak köszönhető. Az egyik balatoni nyaralóval rendelkező idős brit házaspár szerint, ha nem is a tó közvetlen szomszédságában, de igen jutányos áron juthat hozzá egy szigetországbeli akár egy nagyobb család számára is elegendő méretű házhoz.
A megkérdezett szakértők szerint a szomszédos országokkal, például Horvátországgal összehasonlítva mintegy 40%-al kevesebbe kerül az élet, minden tekintetben, azonban hozzáteszik, hogy amint hazánk csatlakozik az euró zónához ez hamar megváltozhat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Korábban már írtunk róla, hogy figyelemfelkeltő, Magyarországra csábító feliratokkal befedett taxik járják London utcáit január 24-e óta. A Magyar Turizmus Zrt. londoni külképviselete által szervezett, Budapest Winter Invitation kampányt népszerűsítő akció keretében 75 járműre került fel a téli hidegben budapesti termálfürdőzésre csábító "hot springs - unplugged" felirat, amely mellett a kampány honlapjának elérhetősége is látható. A kampány létjogosultságából is jól látszik, hogy igen csábító lehet a szigetország lakóinak hazánk különböző turisztikai látványosságai.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








