0 °C Budapest

Csökken a Sziget költségvetése, de nem a programokon spórolnak

Pénzcentrum
2012. május 3. 11:30

"Nem tudjuk felvenni költekezésben a versenyt" - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője, aki elmondta, több százmillió forinttal volt szükséges csökkenteni a rendezvény költségvetését. Gerendai szerint ennek legfőképp gazdasági okai vannak, hiszen míg a nagy versenytársak fesztiválhelyszínein minden tizedik forint kerül az államhoz áfa formájában, addig itthon ez minden negyedik.

A helyzetet nehezíti, hogy a hazai kereslet sem bővült az elmúlt években - hangzott el a sajtótájékoztatón. A szervezők azonban úgy látják, hogy a hazai fellépőkkel és az OTP Bankkal közösen bejelentett akcióval mégis több magyarországi vendég látogathat ki idén a fesztiválra.

"1993-ban még fel sem merült, hogy egyszer a huszadikat fogjuk szervezni, nemrég pedig még azt sem sejtettük, hogy megannyi akadály nehezíti majd a felhőtlen ünneplést. Nagyon összecsaptak az elmúlt időben fejünk felett a hullámok " - mondta a főszervező. Tavaly nem emelte a jegyárakat a Sziget, a költségvetés viszont jelentősen megugrott, menet közben is számos extra költség keletkezett, mint például a főváros által kivetett területbérleti díj, vagy a megnövekedett biztonsági költségek.

A sajtótájékoztatón elhangzott: Magyarország nemzetközi megítélése és a Malév csődje, vagy a főszponzor visszalépése komoly gondot okozott az elmúlt időszakban. Mindezek mellett a Sziget hiába áll helyt a nemzetközi versenyben, azzal a versenyhátránnyal nem tud mit kezdeni, amit a magyar áfa jelent a fesztiválnak.

Az biztosnak látszik, hogy a tavaly 200 milliós veszteséggel záró Szigetet idén 300 millió forinttal kevesebből kell megszervezni. Az akadályok ellenére a Sziget programjának 95 százaléka már lefixálódott.

A Magyar Dal Napja, a mínusz kettedik napon

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kedvezményes, 4 900 forintos jegyárat határozott meg a fesztivál szervezősége erre a napra, amikor 11 órán keresztül 70 fellépő lesz látható a nagyszínpadon. Magyar koncertesemény lesz a 0 nap is, amikor Ákos lép fel. Erre a napra is a rendes napijegynél olcsóbb 7 900 forintos kedvezményes belépőt kínálnak. A mínusz 1. napra 6 900 forintért juthatunk be, amikor a Csík zenekar mellett Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László (Hobo) és Kovács Kati lép fel.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 11:29