Tavaly már több mint háromszázezer kerékpárjegyet vettek a MÁV-START utasai, kétszer annyit, mint négy évvel ezelőtt - tájékoztatott hétfőn a vasúttársaság.
A közlemény szerint a társaság kiemelt céljai között szerepel, hogy a következő években minden vonatán biztosítani tudja a kerékpárok szállítását.
A fejlesztéseket szeretnék az utasok igényeihez alakítani, ezért a Magyar Kerékpárosklubbal közösen online közvélemény-kutatást végeztek a kerékpárosok vasúti utazási szokásairól, tapasztalatairól. A kérdőívet csaknem 1 400 utas töltötte ki; 58 százalékuk pozitív változást tapasztalt a vasúti utazás és a kerékpáros szolgáltatások területén az elmúlt évben.
A válaszokból kiderült, hogy a vasúttal kerékpárszállítást kombináló utasok többsége jobban szereti, ha a kerékpárjával közös térben utazhat. Azok közül, akik az állomásokon, megállóhelyeken hagyják biciklijüket, 24 százalék elégedett a tárolási lehetőségekkel. A kerékpártárolók kiépítése folyamatos, ami a vasúttársaság szerint hozzájárul majd az utasok jobb kiszolgálásához.
A közlemény kitér arra is, hogy a MÁV-START a Balatonhoz, a Tisza-tóhoz és a Fertő tóhoz vasúttal és kerékpárral kirándulók számára kedvezményes túrajegyet vezetett be, amivel az ország bármely területéről elindulva, a megtett távolságtól függetlenül, egységesen 400 forintért lehet a bicikliket szállítani a tavak körül.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)








