-2 °C Budapest

Mégsem olvad össze a MÁV és a VOLÁN?

Pénzcentrum
2015. október 12. 09:30

Nem indokolt a MÁV és a Volán-társaságok szervezeti összeolvasztása - mondta el a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjúban Vitézy Dávid, a közösségi közlekedési koncepciót kidolgozó miniszteri biztos.

Többek között a nagy szervezetek integrációjának hatalmas idő- és költségigényessége miatt indokolatlan a "MÁVAUT-koncepció", azaz a Volán-társaságok és a MÁV szervezeti összeolvasztása.

A kormány elé terjesztett döntés-előkészítő munka egy olyan szervezet létrehozását javasolta, amely megrendelőként a MÁV-ot és a VOLÁN társaságokat is közösen irányítaná. Így megvalósulhatna egy egységes menetrend-, tarifa- és utastájékoztatási rendszer az utasok számára.

Vitézy szerint a hazai rendszer elavult, rugalmatlan és egyáltalán nem hatékony. Jelenleg az a helyzet áll fenn, hogy az állam saját szolgáltatásai együttműködés helyett egymással versenyeznek, ami nem mozdítja elő a rendszer fejlődését.

A miniszteri biztos úgy fogalmazott,

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Teljesen jogos az elvárás, hogy ezek a rendszerek működjenek együtt, mind a járatok kiosztását, mind a menetrendet, mind a jegyvásárlást tekintve. Létfontosságú lenne egy olyan megrendelő szervezet létrehozása, amely szakmailag kompetens, rálátása van a forgalomszervezési részletekre is, és amely felépíti a teljes tarifa, menetrendi és utastájékoztatási, jegyvásárlási közösséget a MÁV, a Volán és akár a helyi közlekedési rendszerek között.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?