Az operatív törzs közölte, hogy lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség, de a készenléti szerveket többször riasztották, mint tavaly ilyenkor.
Sapka? Sál? Rövidgatya? Strandpapucs? Hiába nézel ki az ablakon, mégsem tudod eldönteni, mit vegyél fel ma? Segítünk! Ilyen időjárásra készülj most szombaton (2016.02.20).
Nem tudod, mit vegyél fel reggel? Kíváncsi vagy várható-e csapadék, illetve mire számíthatsz, ha autóba ülsz? Esetleg a napi orvosmeteorológiai előrejelzés, pollen és UV helyzet is érdekel? Itt a Pénzcentrum napi időjárásjelentése:
36 órás előrejelzés
Szombaton eleinte még északkeleten fordulhat elő kisebb csapadék, a legtöbb helyen azonban a gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap, inkább csak a délután második felétől kezdődhet nyugat, északnyugat felől egy melegfront hatására erősebb felhősödés. A többfelé élénk északnyugati szél délutántól nyugatira, délnyugatira fordul és mérséklődik. Hajnalban elsősorban Vas és Zala megyében képződhet pára, köd. A legalacsonyabb hőmérséklet -3 és +3 fok között alakul, míg napközben 5-10 fok várható.
Vasárnap reggelre egy melegfront felhőzete borítja be az országot, melyből többfelé várható eső, az Északi-középhegység térségében kezdetben havas eső, hó is. Legkisebb eséllyel délnyugaton hullhat csapadék. Többfelé megélénkül a délnyugati szél. Hajnalra 0 és +5 fok közé süllyed a levegő hőmérséklete.
Közlekedésmeteorológiai jelentés
Szombaton eleinte még északkeleten találkozhatunk vizes, csúszós, a magasabb hegycsúcsok környékén esetleg síkos, latyakos útszakaszokkal, majd napközben alapvetően száraz időre van kilátás, többórás napsütéssel, így elsősorban a napszemüvegekre lesz szükség vezetés közben. Főként az ország középső harmadán még gyakran lesz élénk az északnyugati szél, mely csökkentheti a járművek menetstabilitását. Hajnalban, reggel az Őrségben átmenetileg pára-, ködfoltok okozhatnak korlátozott látási viszonyokat. Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Orvosmeteorológiai jelentés
Szombaton hosszú idő után végre frontmentes nap következik, fellélegezhetnek a frontérzékenyek, csupán a kissé szeles középső tájakon fordulhat elő enyhe fejfájás. Az ország nagy részén több órára kisüt a nap, érdemes lesz kimozdulni a szabadna. Ne feledkezzünk meg a réteges öltözködésről, valamint a folyamatos vitaminbevitelről sem!
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hójelentés
Péntek éjjel az Északi-középhegység magasabb részein még előfordulhat havas eső, hó, aztán szombaton csapadék hazánk nagy részén már nem valószínű, hosszú idő után az ország nagy részén végre több órára kisüt a nap.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








