Egy brit férfi a vonatjáratai késéséből származó kártérítésekből finanszírozott luxusnyaralást édesanyjának Tenerifén.
Az egyik hazai idegenforgalmi szervezet azt javasolja, hogy csak olyan vállalkozás hirdethessen a szállásközvetítő oldalakon (pl: Airbnb, Booking.com), amely igazoltan bejelentette az önkormányzatnak apartmanjait.
A Magyar Apartmankiadók Egyesülete már eljuttatta a Magyar Turisztikai Ügynökségnek részletes javaslatcsomagját, amelyben az is szerepel, hogy a szállásközvetítő oldalakat kellene kötelezni az idegenforgalmi adó beszedésére is, az így hasznosított apartmanok üzemeltetőjének elérhetőségét pedig úgy kellene feltüntetni, hogy a társasház lakói közvetlenül és gyorsan fordulhassanak hozzá probléma esetén. A szervezet felveti, hogy ilyen házakban a folyosón ki kellene függeszteni a csendre intő piktogramokat, valamint a házirend rövidített változatát több nyelven is.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.







