A túl sok kiránduló miatt két ösvényt lezárt a FÖRI, hogy megvédje a védett növényeket és a bunker környékét.
Az aktuális nemzetközi elektronikus-popzenei színtér egyik legsikeresebb szereplője, a Chainsmokers is koncertet ad az idei Sziget fesztiválon - jelentették be kedden a szervezők. A Volt fesztivál nulladik napjára pedig hamarosan elfogynak a jegyek.
A Chainsmokers debütáló albuma, a Memories... Do Not Open alig egy hónapja jelent meg és rögtön 62 országban, köztük az Egyesült Államokban, Kanadában, Brazíliában, Spanyolországban és Oroszországban az első helyen nyitott az iTunes-listán. A csapat több mint negyven állomásos turnéja keretében lép fel a Sziget fesztiválon, amelyet augusztus 9. és 16. között rendeznek.
A közelmúltban a legjobb dance felvétel kategóriában a Don't Let Me Down című számért Grammy-díjjal jutalmazott amerikai dj-duó, Alex Pall és Drew Taggart lemezén olyan slágerek szerepelnek, mint a Coldplay tagjaival közösen rögzített Something Just Like This vagy a Paris, amely már csaknem 300 millió kattintást számlál a legnépszerűbb videomegosztó oldalon.
A Chainsmokers albumának megírásában és feléneklésében olyan ismert előadók vettek részt, mint Emily Warren, Jhene Aiko, Louane, a Florida Georgia Line, valamint a már említett Coldplay.
Ha szereted a Linkin Parkot, jobb lesz sietni
A 25. Telekom Volt Fesztivál nulladik napi LINKIN PARK koncertjére már csak 1000 db jegy kapható. Ezt követően pedig a koncert már csak ötnapos bérlettel látogatható.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép forrása: sziget.hu
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








