0 °C Budapest

Fontos változás a Balatonnál: ezt minden nyaralni készülő családnak tudnia kell

MTI
2018. július 7. 10:00

Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók, július 7-én kezdődik ugyanis hajózási főszezon, amely az idén egy héttel tovább tart. A főszezonban a menetrend szerinti járatok mellett séta- és programhajó kínálattal is várja az utasokat a BAHART (Balatoni Hajózási Zrt.) - áll a hajózási társaság MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az önkormányzati tulajdonban lévő cég beszámolója szerint eddig jól alakult az idei, 172. balatoni hajózási szezon, amely húsvétkor indult, tavalyhoz képest változatlan díjakkal. A meleg tavasznak és a hosszú hétvégéknek köszönhetően június 30-ig 184 ezer utast szállítottak a személyhajók, ami 23 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A Szántód-Tihany között egész évben közlekedő kompon az év első felében 18 százalékkal nőtt az utasok száma, ami köszönhető annak is, hogy az elmúlt télen nem fagyott be a tó, továbbá optimalizálták a menetrendet. Az első fél évben 396 ezer utast, 131 ezer gépjárművet és 27 500 kerékpárt szállítottak a balatoni kompok.

A főidényben 21 közforgalmú személyhajó-kikötő között, 15 útvonalon, heti 458 járatot indít a BAHART. A legforgalmasabb útvonalakon gyorshajó szolgáltatás is igénybe vehető.

A társaság utasforgalmának csaknem egyharmadát a séta- és programhajók utazóközönsége adja. Idén is úgy állították össze a kínálatot, hogy minden korosztály találjon kedvére való lehetőséget. A különböző kikötőkből hetente 13 Varázshajó indul a gyerekeknek, 29 bulihajó a szórakozni vágyóknak. Sétahajózni heti 288, naplementét nézni heti 32 járaton lehet. Az idén is lesznek Minimax Gyerekhajók, Tihanyi-félszigetet kerülő sétahajók, kompkoncertek, és újdonságként Keszthelyről hetente egyszer csillaglesre is lehet indulni hajóval.

A főidényben 4 komp biztosítja a folyamatos átkelést, a menetrend szerint 40 percenként, igény esetén sűrűbben járva. Az első járat Szántódról 6 óra 40 perckor, Tihanyból 7 órakor, az utolsó járat Szántódról 23 óra 20-kor, Tihanyból 23.40-kor indul.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A társaság honlapján a július 7-től érvénybe lépő főidényi személyhajózási menetrend mellett a célállomásoknak számító tóparti települések programjairól, látnivalóiról is tájékozódhatnak az utazók. Idén beindult a BAHART info-vonala, így a 06-84/310-050-es telefonszámon is lehet érdeklődni a járatokról.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?