A nyugati és délnyugati országrészben ezzel szemben nagyobb területen maradhat tartósan borult az ég.
Sokkal barátibb árakkal találkozhattak az EFOTT-ra látogatók az átlagos fesztivál árakhoz kepest. Sört már 700 forintért lehet például venni, de a fesztiválon a költséghatékonyság érdekében üzemel egy Lidl és egy Fornetti is.
Meglehetősen barátiak az árak az EFOTT-on a többi fesztiválhoz képest: 700 forint a sör, a Fornettiben és Lidlben pedig kb. ugyanolyan áron vasárolhatunk élelmiszert, mint bárhol az országban. A fesztivál szervezői perszer arra azért figyeltek, hogy alkohol a diszkontnál ne legyen, úgyhogy sem a boltban, sem a dohányboltban nem lehet kapni.
Riporterünk szerint a lejutás meglehetősen könnyű volt, aki vonattal utazik Budapestről, annak például pár száz forint. Az esti órákban egyáltalán nincs tumultus, bár a vagonokban nagyrészt fesztiválozó fiatalokkal lehet összefutni. Azt persze az így érkezőknek fontos tudniuk, hogy az állomásról kb. 40 perc séta a fesztivál helyszíne, persze van lehetőség fesztiválbusz használatára vagy egyszerűen taxira. Ez utóbbi nem olcsó, a fuvar hozzávetőlegesen 3 500 forint.
Emberünk arról is beszámolt, hogy a Sound vagy a Sziget áraihoz képest is barátságosabb az EFOTT, a 700 forintos sör mellé a többi alkoholt nagyjából budapesti árakon mérik, és a már említett két boltláncnál pár száz forintból jóformán meg lehet vacsorázni.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







