A Financial Times értesülései szerint a tervezett mechanizmus fokozatosan erősödő diplomáciai és katonai lépéseket tartalmazna, amelyeket Moszkva már most elutasít.
A hazai lakosság csupán 20%-a választ idén külföldi és belföldi nyaralóhelyet is, a távolabbi úticélokat főként a fővárosiak és magasabb végzettségűek engedhetik meg maguknak, az utazási kedv pedig a 30 év alatti fiatalok körében a legnagyobb – derül ki egy friss reprezentatív felméréséből. Arra is kíváncsiak voltak a kutatók, hogy milyen preferenciák alapján választunk magunknak nyaralóhelyet, és melyek azok a tényezők, melyek a leginkább veszélyeztetik a békés kikapcsolódást. Betegségek, lopás, rossz szállás és pocsék idő – ezektől rettegnek a vakációzó magyarok.
Éppen, hogy csak elkezdte kiheverni a hazai és a nemzetközi turizmus a COVID-sokkot, idén már az ukrajnai konfliktus és az egyre magasabbra szökő árak borzolják az utazni vágyók kedélyeit és tántorítják el még a „feketeöves” nyaralókat is. A Generali Biztosító reprezentatív kutatásban kérdezte a hazai lakosságot arról, mit terveznek az idei vakációszezonra, a válaszok pedig hűen tükrözik a nagyfokú bizonytalanságot: míg a megkérdezettek közel 60%-a szinte biztosan eltölt néhány napot egy belföldi üdülőhelyen, 47%-uk úgy nyilatkozott, idén biztosan nem lépi át a határt a nyári hónapokban. Emellett az is kiderült, hogy csupán a magyarok ötöde szeretne meglátogatni külföldi és hazai úticélokat is a szünidő alatt. Az tehát jól látszik, hogy ebben a szezonban a legtöbben biztosra mennek, és nem kockáztatják meg a nagyobb utakat az újra és újra felbukkanó koronavírus és a háború árnyékában – és persze sokkal tudatosabban vigyáznak a pénztárcájukra az instabil gazdasági helyzetben.
Életkor és anyagi helyzet szerint választunk úticélt
A felmérés szerint a külföldi nyaralást tervezők között jelentősen felülreprezentáltak a Budapesten és a nagyobb városokban élők, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők – ez arra utal, hogy az úticélok kiválasztásában valóban döntő szerepet játszanak az anyagi lehetőségek, ez pedig még a belföldön vakációzók között is megmutatkozik.
A korosztályok közül a 30 év alatti fiatalok körében a legkiugróbb az utazási kedv, őket pedig az 50-es, 60-as éveiket taposó magyarok követik. Az életkor a nyaralóhely kiválasztásánál is jelentős szempontnak bizonyul, hiszen míg az idősebbek elsősorban a nyugalmasabb fürdőhelyeket és wellness-létesítményeket keresik, addig a legfiatalabbak a mozgalmas, kulináris élményeket kínáló helyeket (pl. borvidékek), a 30-39 éves korosztály pedig a gyermekbarát környezetet.
„Összességében egyébként továbbra is a Balaton a legnépszerűbb hazai turisztikai célpont, ha nyaralóhelyet kell választani, akkor a magyarok 36%-ának azonnal a magyar tenger jut eszébe. Szorosan követik a wellness-központok és gyakorlatilag bármilyen vízközeli úticél – ez persze nyáron érthető is. Érdekes, hogy a hegyvidéki kikapcsolódások is egyre felkapottabbak, valószínűleg a nyugodtabb, kevésbé forgalmas lokációjuk miatt. A fentieket támasztja alá ismételten, hogy a megkérdezettek 15%-a szerint mindegy is, hogy hová jut el az idei vakációszezonban, az egyetlen szempont a kedvező árfekvés” – mondja Szikszai József, a Generali kárrendezési vezetője.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mumusok: betegség, lopás és rossz idő
Sajnos azonban a gondos tervezés, az anyagi lehetőségek és az utazási preferenciák felállítása sem garantálhatja mindig azt, hogy a megszervezett álomnyaralás pontosan úgy sikerüljön, ahogy azt elképzeltük. A kutatás azt is felmérte, hogy pontosan melyek azok a tényezők, melyektől a magyarok leginkább tartanak, és amelyek pillanatok alatt tönkretehetik a vakációt. Nos, a válaszadók elsősorban a saját és családjuk egészségét veszélyeztető hirtelen megbetegedésektől és balesetektől tartanak (82%), ezt követi a különböző nagyértékű tárgyak vagy készpénz eltűnése és a lopások (78%), illetve sokak szerint kifejezetten nagyot ront az üdülés élvezeti értékén, ha megérkezéskor csalódnak a szálláshelyben (59%). Emellett a megkérdezettek több mint fele fél attól, hogy a szabadnapok és a befizetett összegek is pocsékba mennek a rossz időjárás miatt (53%), miközben ezzel a tényezővel valójában nem tudnak előre kalkulálni, sem változtatni rajta.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







