Több autópálya és főút késésekkel terhelt a havazás miatt, Budapesten és vidéken is dugókra kell számítani.
Februárban a turisztikai cégek 46 százaléka jelezte, hogy a következő 3 hónapban várhatóan emelni fogja szolgáltatásának árát. 38 százalék a közelmúltban is emelt árat és a közeljövőben is emelni fog - derült ki a Turizmus Konjunktúra Indexből.
A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja a Turizmus Konjunktúra Indexet, a piac és a közvélemény számára ezzel biztosítva információt a közeljövőben várható trendekről.
Januárhoz képest az index értéke jelentősen, 15 ponttal nőtt, legutóbb júliusban állt ezen a szinten. A TKI index 2023. februárban -3 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket még enyhén romlónak, de már stagnáláshoz közelinek érzékelik. A februári javulás mindhárom alszektorban éreztette hatását.
A foglalkoztatott létszám alakulása az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest -12 ponton áll, mely azt mutatja, hogy lassú ütemben, de csökkent a kereslet a turisztikai ágazatban igényelt munkaerő iránt. A következő három hónapra vonatkozóan azonban már +7 pontot mértünk, mely azt jelenti, hogy a cégek lassan, de elkezdik bővíteni a munkaerőállományukat. A szálláshely-szolgáltatásban és az egyéb turisztikai alszektorban az előző hónapokkal ellentétben már létszámbővülés várható a következő 3 hónapban, míg a vendéglátásban még inkább kivárnak a cégek.
A turisztikai cégek 85%-a az áraik, 90%-a a működési költségek növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan. Az árnövekedés átlagosan 19%-ot, míg a működési költségek növekedése 43%-ot tett ki. Vagyis a cégek nem tudták áthárítani az összes költségnövekedést a fogyasztókra. Ráadásul, ez az olló novemberben és decemberben jelentősen nyílt, míg januárban és februárban enyhén zárult. Ennélfogva a szektornak továbbra is szüksége van támogatásra.
Februárban a turisztikai cégek 46%-a jelezte, hogy a következő 3 hónapban várhatóan emelni fogja szolgáltatásának árát (januárban 55% volt ez az arány), 54%-uk nem változtat az árakon, míg csökkentést senki nem jelzett. A turisztikai cégek 38%-a a közelmúltban is emelt árat és a közeljövőben is emelni fog (ez az arány januárban 46% volt).
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A működési költségek indexe, mely a felmérés időpontjához képest mutatja e kiadások alakulását a következő 3 hónapban 31 ponttal javult januárhoz képest, s ezzel a felmérés kezdete óta nem állt ilyen kedvező pozícióban (-9 pont). Mindhárom szektorban jelentősen javult az index januárhoz képest. Mindez azt mutatja, hogy a fűtési szezon végeztével enyhül a szolgáltatókra nehezedő költségnyomás, az energia-árak csökkenésére számítanak.
Az üzleti tevékenység eredményének indexe a jelenhez képest a következő három hónapra 17 ponton áll, mely egyrészt 2022. június után újra növekedést jelez, ami 33 pontos javulást mutat januárhoz képest (két hónap alatt ez már +44 pont). Januárhoz képest mindhárom szektorban javult a várható eredményesség indexe, nagyobb mértékben a szálláshely-szolgáltatásban (+46 pont) és az egyéb turisztikai szektorban (+39 pont), míg kisebb mértékben a vendéglátásban (+17 pont).
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







