Rendkívüli fogásról számolt be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Facebook-oldala: egy horgász mintegy 450 méterre a parttól akasztott meg egy kapitális pontyot a Balatonon.
Május 22-én a tó vízszintje elérte a 116 centit. Ez már csak 4 centire volt az álomhatártól. A szakemberek szerint ugyanis az az optimális, ha 120 centivel várhatja a Balaton a nyarat - ahogy pedig az Infostart kiszúrta, a meleg idő ellenére is maradt az ehhez igen közeli szint.
A vízállási adatok alapján a múlt héten még kedvezőbb változás állt be. Újabb egy centiméterrel lett magasabb az átlagvízszint. Sőt, bár 4 napja melege van, egyelőre nem párolgott el semmi. Ennek az is az oka lehetett, hogy a hétvégén volt egy éjszakai eső a tónál.
Korábban egyébként 110 centiméter volt a maximum a Balatonnál, de a szélsőségesen meleg nyarak miatt ezen módosítottak. 1921 és 2021 közötti időszakban többször is előfordult, hogy ugyanezen a napon, azaz májusban, ennél is alacsonyabb átlagos vízállást mértek. Tavaly a maximum 105 centi volt. A vízügy honlapján egyébként bármikor tájékozódhatunk a napi vízállásról. A jelentést minden reggel 7 óra után frissítik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






