Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Tavaly 21 500 vonatokon és buszokon elhagyott tárgyat adtak le a MÁV-Volán-csoportnál, ezek közül csaknem 12 ezer került vissza a tulajdonosához - közölte MÁV Zrt. pénteken. Azt írták, a járműveken és állomásépületekben többnyire telefont, pénztárcát, bankkártyát és iratokat, táskát, bőröndöt, könyvet, sapkát, sálat, szemüveget, esernyőt és ékszert felejtenek az utasok.
A tájékoztatás szerint a legértékesebb elhagyott tárgyak nagyságrendileg néhány százezer forintot értek, ezek között szerepeltek műszaki cikkek - mobiltelefon, okosóra, laptop -, de az elmúlt évben találtak elektromos rollert, kerékpárt, gitárt és hegedűt is.
Emlékeztettek arra, hogy a MÁV-VOLÁN-csoport 2022 tavasza óta vezeti közös adatbázisban az elveszett tárgyak listáját. Ezek a rögzítést követően egyből megjelennek a MÁVDIREKT rendszerében, így lényegesen könnyebb a talált tárgyak fellelése, függetlenül attól, hogy vonaton, buszon vagy valamely állomáson felejtette az utas. A tárgyakat az adott állomáson 8 napig, azt követően a kijelölt gyűjtőhelyeken általában 90 napig őrzik.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







