Fontos információ, hogy a programban való részvétel nem befolyásolja az éves szaldó elszámolásra való jogosultság időtartamát.
Ma már egy mezei utazónak is magadathat az, ami a hollywoodi sztároknak: egyedülálló szállásokon és élményeken keresztül belekóstolhatnak a gazdag és híres emberek életstílusába. Hogyan? Pár kattintással lefoglalhatják kedvenceik otthonait, híres történelmi villákat vagy éppen luxusapartamnokat akár már 35 ezer forint/éjszaka áron.
Habár a magyarok jelentős része még mindig a Horvátország – Görögország – Spanyolország – Olaszország négyszögben tölti a nyári vakációját, egyre többen szomjaznak a különlegesebb élményekre, főleg a Z generáció tagjai. Mivel folyamosan nő a vásárlóerejük, azaz nagy részük dolgozik is a tanulmányai mellett és a megszerzett jövedelmet előszeretettel költik utazásra. 95,2%-uk inkább az egyénileg szervezett nyaralásokat részesíti előnyben az utazási irodák által szervezett utakkal szemben, és az élményszerzés igen jelentős számukra - derül ki Kökény László és Jászberényi Melinda Hogyan utazik a Z generáció? Utazással kapcsolatos szokások és döntési folyamatok vizsgálata című tanulmányából.
Nekik tehát élmény kell, méghozzá igazi és főleg egyedi élmény. Főleg miattuk is változik a trend: a közösségi szállásmegosztó platformokon keresztül az utazók egyedi lakásokat, egyedi élményeket foglalhatnak, ami olykor azt is lehetővé teszik, hogy a gazdagok és híresek életstílusát éljék. Hiszen kínálatban megtalálhatóak egyszerű szobák, de villák, birtokok, kastélyok és kúriák is. Sőt ingatlanok is, amelyek igazi hírességek otthonai voltak egykor vagy még mindig azok.
Celebotthonok
Az Alabama állambeli Montgomeryben található F. Scott és Zelda Fitzgerald egykori otthona, ami ma már lakásokra osztott "társasházként" funkcionál és kibérelhető 40 ezer forint/éjszakáért.
Chad Smith, a Red Hot Chili Peppers dobosának mexikói villája Cabo San Lucasban, a Casa Cortez már egy kicsit húzósabb, 265 ezer forint egy éjszaka. Sonny & Cher egykori bungalója Hollywoodban 221 ezer forint, Julie Andrews korábbi otthona, a Rubber Ház New York államban 368 ezer forint/éjszaka ártól érhető el. Jimi Hendrix hawaii stúdióját 92 ezer forint egy napra.
Ava Gardner és Artie Shaw artmodern stílusú otthona Burbankban 369 ezer forint, George Washington kedvelt pihenőhelye Virginia államban 55 ezer forint egy éjszakára. John Lennon és Yoko Ono dombtetőn álló egykori háza Los Angelesben 232 ezer forint ba kerül- megkérik az árát, de cserébe tényleg csodálatos.
Izlandon a The Bachelor évadfináléjának helyszínét adó Kleif Farm villa a Kjósarhreppur tanyavilágában 500 ezer forint egyetlen éjszakára.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Jane Austen családja Bathban található egykori otthona pedig 80 ezer forinttól elérhető:

Ashton Kutcher és Mila Kunis Santa Barbara-i tengerparti vendégházukat ingyenesen ajánlották fel egy szerencsés ember számára egy éjszakára egy a szállásmegosztóval való együttműködés keretén belül, és Gwyneth Paltrow hasonlóan ingyenesen kínálta fel Montecito-i vendégházát az oldalon.
Itt a szezon nagy kérdése: hová és miből mennek nyaralni idén nyáron a magyarok?
Nő a magyarok reálkeresete, több az elkölthető pénzük, de nagy kérdés, hogy mindez lecsapódik-e majd a turizmusban. Habár kifejezetten jó szezonra készül az ágazat, a szezon vége még messze van. Most futó turisztikai kérdőívünkben az utazási szokásaikról kérdezzük az olvasóinkat: mennek-e nyaralni idén, ha igen, hová és mennyi pénzt szánnak rá. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki a Pénzcentrum Nagy Utazáskutatását. Köszönjük!
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







