0 °C Budapest
Tisza-tavi Nemzeti Park a Hortobágyi Nemzeti Parkban. 3 kép kompozitja

Óriási razziát tartottak a magyarok egyik kedvenc tavánál: erre figyelmeztették a fürdőzőket

2024. augusztus 13. 13:19

Összehangolt ellenőrzési akciót hajtottak végre a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság és társzervei a Tisza-tónál - közölte a police.hu hétfőn. A Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (TKKB) 2024. évi munkaprogramjának megfelelően közlekedésrendészeti és közbiztonsági-bűnügyi ellenőrzést hajtottak végre a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai és társzervei augusztus 9-én.

Az akcióban a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal halászati felügyelői, az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság, illetve a Bükki Nemzeti Park munkatársai is részt vettek. Az összehangolt ellenőrzés ideje alatt kiemelt figyelmet fordítottak -  közúton és vízen is - az ittasan közlekedők kiszűrésére. Az akcióban prevenciós céllal vettek részt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűn- és balesetmegelőzési munkatársai.

A rendőrök a turisták figyelmét az alábbiakra hívták fel:

  • fürdőzni csak az erre kijelölt helyen lehet, a  vízi balesetek elkerülésének érdekében a fürdőzés alapvető szabályainak betartására nélkülözhetetlen,
  • a strandokon való tartózkodás időtartama alatt is az értéktárgyak megőrzésének fontosságára, továbbá, hogy a bűncselekmények áldozatává válásának elkerülése milyen egyszerű praktikák alkalmazásával lehetséges.

A bűn-és balesetmegelőzési szakemberek felkeresték a Tiszavalk térségében található csónakkikötőt is, ahol az „Aktív Magyarország” program keretében lebonyolított ifjúsági vízi tábor lakóinak prevenciós foglalkozást tartottak. A középiskolások bűn-és balesetmegelőzési kvízt oldottak meg, majd a rendőrök felhívták a táborozók figyelmét a nyári időszakban a gyerekeket fenyegető veszélyekre. Kötetlen jelleggel a fiataloknak és kísérő pedagógusoknak  több bűnmegelőzési témakört is átölelő tájékoztatást tartottak, így a drogprevenció, cyberbullying, szexuális visszaélések, és vagyonvédelem témakörökben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?