Az egykori EKB-elnök figyelmeztet: ha az EU nem lép gyorsan, elveszítheti globális befolyását és ipari erejét.
Ausztria nem vétózza tovább a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet bővítését - közölte hétfőn az osztrák belügyminiszter az APA helyi hírügynökség megkeresésére.
Gerhard Karner a közleményben azt írta: "A +Schengen Air-t+ követően a +Schengen Szárazföld+ is nyitva áll Bulgária és Románia előtt". "A következő lépést az Európai Unió Tanácsában tehetjük meg" - tette hozzá.
"Ausztria kemény, de építő jellegű uniós politikával érvényesítette akaratát, hogy országunkat és az Európai Uniót biztonságosabbá tegye" - hangsúlyozta Karner. Két éven át "keményen, de konstruktív szellemben folytak a tárgyalások", míg a határvédelmi csomaggal egy újabb fontos lépést sikerült tenni - hívta fel a figyelmet.
Karner közölte, hogy a november 22-i budapesti miniszteri munkatalálkozót követően Karl Nehammer kancellárt tájékoztatta a dolgok jelenlegi állásáról. "A külső határok védelmét megerősítik, a belső határokat továbbra is ellenőrzik, a migránsokat pedig nem engedik át" - sorolta a miniszter. A határvédelmi csomagot követően - a kancellárral egyeztetve - a következő lépést az uniós tagországok belügyminisztereinek csütörtöki brüsszeli találkozóján tehetik meg, ahol Románia és Bulgária schengeni csatlakozása napirenden lesz.
Karner hangsúlyozta, hogy világosan beszélnek a számok is: "míg a schengeni vétó előtti évben októberig még 70 ezer illegális határátlépés volt, addig idén csak 4000". "Vétó nélkül a határsértések masszív csökkentése nem lett volna lehetséges. Követeléseinket komolyan vették" - fűzte hozzá.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Románia és Bulgária egyelőre csak részlegesen tagja a schengeni övezetnek, a már érvényes határnyitás a légi és a tengeri közlekedésre vonatkozik. A schengeni övezeten belüli szárazföldi határokon - vagyis a görög-bolgár, a bolgár-román, illetve a román-magyar közúti és vasúti határátkelőkön - ellenőrzik az utasokat.
Ausztria két éve arra hivatkozva vétózta meg Bulgária és Románia csatlakozását a schengeni övezethez, hogy a balkáni migrációs útvonalon sok illegális bevándorló érkezik az Európai Unióba.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







