10 °C Budapest
Egy férfi és egy nő egy bőrönddel érkezik a vasútállomásra.

Horribilis összeget fizetett ki a MÁV a késések miatt egy hét elteltével

2025. június 12. 14:01

A MÁV közel annyi pénzt fizetett vissza az utasoknak a pünkösdi hosszú hétvégén történt káosz miatt, mint amennyit a késési biztosítás június elsejei bevezetése óta minden más esetben összesen – tudta meg a HVG az állami vasúttársaságtól

A MÁV június elseje óta fizeti vissza a 20 percnél többet késő vonatokra váltott jegyek árának felét. Miután az idei első igazi nyári hosszú hétvégén órákra megbénult a Budapest-Balaton fővonalon a vasúti közlekedés, bejelentették, hogy ebben az esetben a károsultak számára a teljes jegyárat visszafizetik.

„A késési biztosítás június 1-jei bevezetése óta mintegy 45 ezer jegy árának a fele, 10 ezernek pedig a 100 százaléka került visszatérítésre, ez utóbbi a már említett szombati napra vonatkozik. Összesen 36 millió forint feletti összeget fizettünk ki késési biztosításként, ennek közel a fele a pünkösdi hosszú hétvégével volt összefüggésben” – írta a HVG kérdésére a MÁV. Ezek szerint csak a hétvégi káosz követlenül 18 millió forintjába került a MÁV-nak.

A MÁV-tól kapott adatokból kitűnik az is, hogy nem volt kirívó a kártérítési rendszer bevezetés utáni első napok jelentős kifizetése. A társaság vezetője először azt jelentette be, hogy az első három napban – tehát június 1 és 3 között – 9600 esetben térítették vissza a jegyár felét, összesen 10 millió forintot. Most viszont látszik, hogy a múlt hét második felében is közel ennyi, mintegy 8 millió forintot fizettek késés miatt.

Fontos megjegyezni, hogy a nagy vasúti káosz persze nem csak a kártérítések miatt okozott extra kiadást, hiszen 300 buszt és sofőrt rendeltek ki a leállás miatt. A lap szerette volna megtudni, hogy ennek mekkora költségei voltak, a sofőrök milyen juttatásokat kaptak a rendkívüli feladatra, a hosszú készenlétre, ám erre az Építési és Közlekedési Minisztérium és a MÁV – ami alá ma már a Volán is tartozik – sem válaszolt. Utóbbi csak annyit közölt: a szombatról vasárnapra tartalékba rendelt mintegy 300 busz és buszvezető kapcsán „felmerülő költségek elszámolása a vasúti közszolgáltatási szerződés keretei között rendezett”.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?