A munkaügyi központ szóvivője a lapnak elmondta, hogy Berlin az egyik legtöbb ellátottal rendelkező tartomány, így természetszerűleg itt keletkezik a legtöbb visszakövetelés is.
A Belügyminisztérium az ingázókat szeretné segíteni azzal, hogy bekerüljenek az adatbázisba. A rendelettervezet ma jelent meg.
„A határ menti térségek gazdasági fellendülése érdekében” listázná a kormány, kik mennek külföldre munkavégzés céljából - az erről szóló tervezetet a kormány tette közzé a honlapján.
Mint a rendelettervezet írja, a cél az lenne, hogy a határ mentén élő ingázók minél hamarabb átléphessenek a szomszédos országba, ezt az uniós normák lehetővé teszik azoknál, akiket "jól ismernek a határőrök.
Fontos kitétel, hogy az ingázók maguk kérhetnék felvételüket abba a határrendészeti adatbázisba, amely segítené gyorsabb és gördülékenyebb ellenőrzésüket. Az adatokat a rendőrség egy évig kezelné, csakhogy átadja a bíróságnak, az ügyészségnek, a nyomozó hatóságnak, az idegenrendészeti hatóságnak, a menekültügyi hatóságnak, a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, a NAV-nak egyaránt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







