Különjáratot indít a Wizz Air a Ferencváros soron következő, Braga elleni Európa-liga-mérkőzésére, megkönnyítve a szurkolók kiutazását a portugáliai összecsapásra.
Műszaki hiba miatt félpályás zár és jelzőőrös forgalomirányítás lassítja a közlekedést a 11-es főút szentendrei szakaszán, az Ady Endre útnál. A délutáni csúcsidőben jelentős torlódásra és hosszabb utazási időre kell számítani, miközben a szakemberek a hiba elhárításán dolgoznak.
A 11-es számú főút szentendrei átkelési szakaszán, az Ady Endre útnál – a SPAR áruház környezetében – előre nem tervezett műszaki probléma lépett fel a folyamatban lévő útépítési munkálatok során. A hibát a szakemberek már elkezdték elhárítani, azonban a munkálatok várható elhúzódása miatt a délutáni csúcsidőszakban is fennmarad a félpályás zárás, valamint a jelzőőrös forgalomirányítás.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közlése szerint emiatt jelentős torlódásra és megnövekedett utazási időre kell számítani a környéken. A társaság arra kéri a közlekedőket, hogy a munkaterület közelében fokozott óvatossággal, a sebességkorlátozás betartásával haladjanak.
A szakemberek türelmet és megértést kérnek az autósoktól, és folyamatosan dolgoznak a hiba mielőbbi elhárításán.
Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







