Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Rossz hír a szilveszterezőknek: brutál havazás és fagyos szél jön az év utolsó napján, ez nagyon kemény lesz
Havazás és erős, fagyos szél várható a következő napokban, szilveszter éjszakára pedig kemény fagy érkezik, ami miatt a bulizóknak érdemes melegen öltözniük.
A HungaroMet előrejelzése szerint mozgalmas időjárásra számíthatunk az év utolsó napjaiban. Szerda délelőtt még napos idő várható, majd észak felől megnövekszik a felhőzet, a nap második felében pedig elszórtan kisebb havazás, hózáporok alakulhatnak ki.
A nyugati, északnyugati szelet élénk, gyakran erős lökések kísérik, a magasabban fekvő területeken és a hózáporok környezetében viharossá is fokozódhat. A nappali csúcshőmérséklet -2 és +3 fok között alakul.
Péntekre kissé enyhül az idő, ekkor inkább eső és vegyes halmazállapotú csapadék várható. A hétvégétől azonban nedvesebb és hidegebb levegő érkezik, ami növeli a havazás esélyét.
Szilveszter éjjelén a hőmérséklet döntően -6 és +1 fok között alakul, de a szélcsendes, derült északkeleti területeken ennél is hidegebb lehet, ezért a szabadtéri programokra készülőknek érdemes melegen öltözniük.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







