Szokatlanul korai és rendkívül intenzív hőhullám sújtja az Egyesült Államok délnyugati részét.
Nagyon durva számokat közölt a MÁV: 19 halálos baleset volt tavaly vasúti átjáróban, mind elkerülhető lett volna
Az újév napján történt, négy halálos áldozatot követelő sátoraljaújhelyi vasúti átjárós baleset ismét rávilágít arra, milyen súlyos következményekkel járhat a közlekedési szabályok megszegése - közölte a MÁV.
A vasúttársaság adatai szerint 2025-ben összesen 57 vasúti átjárós baleset történt Magyarországon. Ezek mindegyike elkerülhető lett volna, ha a közlekedők betartják az előírásokat és figyelembe veszik a vasúti jelzőberendezések utasításait.
Január elsején személygépkocsi ütközött vonattal Sátoraljaújhelynél egy, fénysorompóval biztosított, megfelelően működő vasúti átjáróban. A balesetben négy ember vesztette életét. A vizsgálatok egyértelműen megállapították, hogy a jelzőberendezés hibátlanul üzemelt, és piros jelzést adott a közút irányába, amikor a gépjármű a tilalom ellenére megkísérelte az áthaladást.
A közlekedésbiztonsági szabályok egyértelműek: tilos behajtani a vasúti átjáróba, ha a fénysorompó villogó piros jelzést ad.
Ennek ellenére tavaly 57 ilyen átjárós közlekedési eseményt regisztráltak: ezek közül 19 eset halálos kimenetelű volt, négy alkalommal súlyos sérülések történtek, tizenkét baleset könnyebb sérüléssel járt, míg huszonhét esetben csak anyagi kár keletkezett.
A balesetek következményei messze túlmutatnak a közvetlen áldozatokon és hozzátartozóikon. A mozdonyvezetők és más vasúti dolgozók komoly lelki megterhelésnek vannak kitéve, noha a történtekért őket felelősség nem terheli. A vasúttársaság pszichológiai támogatást biztosít számukra, ennek ellenére előfordult már, hogy a traumát elszenvedő munkavállalók a megrázkódtatás miatt pályaelhagyásra kényszerültek.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A vasúti közlekedés biztonsági szintje ugyanakkor kedvező képet mutat a szabálykövetés szempontjából. Az elmúlt 17 évben a MÁV hálózatán egyetlen olyan, halálos kimenetelű átjárós baleset sem történt, amely a vasúttársaság mulasztására lett volna visszavezethető. A hazai vasúti átjárók biztosítási rendszere minden esetben megfelel a hatósági előírásoknak és a vonatkozó biztonsági követelményeknek.
címlapkép: Katona Tibor, MTI/MTVA
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







