Tényleg megépülhet a hegyeshalmi Las Vegas? Gigászi turisztikai beruházást lengetett be a kormány

Pénzcentrum: Guller Zoltán a Gálán is  említette, hogy a legfrissebb adatok szerint a turizmus a magyar GDP mintegy 14 százalékát adja. Nem túl magas ez az arány egy olyan ágazattól, amelyet a Covid gyakorlatilag lenullázott?

Karsai Árpád: A14 százalék elsőre soknak tűnhet, de valójában teljesen érthető, ha a több szektoron átnyúló iparágat egészében -a tovagyűrűző hatásokkal együtt- értékeljük.  Ez az ágazat továbbá rendkívül reziliens, sokkal alkalmazkodóbb, mint azt sokan gondolják. A Covid idején valóban összeomlott, de amint lehetett, az emberek szinte megvadultak a vágytól, hogy újra utazhassanak. A jóléti társadalmakban az utazás mára alapszükségletté vált: az emberek egész évben azért dolgoznak, hogy egy hétre vagy akár többször is elmehessenek pihenni. A trendek azt mutatják, hogy egyre több rövid utazást tesznek, és ez a kereslet olyan erős, hogy a lokális háborúk, válságok csak az adott térséget érintik, globálisan nem látszanak meg.

A turizmus ráadásul nem csak a szabadidős utazásból áll. A másik óriási lába az üzleti turizmus, amelyet sokan alábecsülnek. A Covid alatt mindenki azt hitte, hogy az online meetingek majd kiváltják a konferenciákat, de ez illúzió volt. A szakma követelte a visszatérést, mert az üzletkötés, a networking, a szakmai találkozások élőben működnek. És ezek a rendezvények mindig összekapcsolódnak a szabadidős fogyasztással: a résztvevők délután öt után turistává válnak. Ezt hívjuk „bleisure”-nek, a business + leisure kombinációjának. Budapest ebben nagyon erős: Európában az első 15, a világon az első 20 konferenciaváros között vagyunk, pedig még csak egy ISO 20212 tanúsítványú helyszínünk van (a Hungexpo).

Mindezek miatt a 14 százalék nem túl magas, hanem inkább azt mutatja, hogy a turizmus dübörög, miközben más ágazatok stagnálnak vagy visszaesnek.

Guller Zoltán 12+1 pontban vázolta a következő évek fejlesztési irányait. Minden évben van ilyen jellegű bejelentés? Mi ennek a jelentősége?

Nem, ez nem egy évente ismétlődő, intézményesített gyakorlat. Inkább egyfajta állami kommunikációs csomag, egy szándéknyilatkozat arról, hogy az MTÜ mit szeretne hangsúlyozni, milyen irányokat tart fontosnak. Ezek nem konkrét, számonkérhető stratégiák, sokkal inkább vágyvezérelt célkitűzések, szándék kinyilatkoztatások.

A szerepe inkább - jó értelemben- propaganda jellegű. Az MTÜ szeretné megmutatni, hogy dolgozik, hogy vannak tervei, hogy látja a problémákat, és hogy a befektetők felé is kommunikálja: érdemes Magyarországra figyelni. Ugyanakkor a szakma sok pontban másképp látja a helyzetet, és több területen hiányolja a valódi egyeztetést.

Karsai Árpád, turisztikai szakértő

Akkor menjünk végig a pontokon egyesével. Első: "Szálláshelyfejlesztés, melynek keretében a Bécshez és Prágához viszonyított hátrány leküzdésére – részben az üzleti turizmus erősítését is segítendő – 15 000 feletti budapesti szállodai szoba megépítése látszik szükségesnek, különböző kategóriákban. Szintén ide tartozik a rövid távú lakáskiadás fővárosi szabályozásának áttekintése, amit jelenleg az Airbnb-helyzet sürget."

A szám önmagában reális: Bécsnek és Prágának 40 ezer körüli szállodai szobakapacitása van, Budapestnek pedig 30 ezer alatt. Ha 15 ezer új szoba épülne, akkor kapacitásban valóban felzárkóznánk.

A szakmát mégis meglepte ez a bejelentés, több okból. Egyrészt az MTÜ korábban azt kommunikálta, hogy a Kisfaludy-program kifutása után már nem fejleszt, hanem marketingre koncentrál. Másrészt a piac magától is épít: jelenleg is 5000 új szoba van a csőben, 2026–27-ben sorra nyílnak a nagy nemzetközi brandek. A befektetők pontosan tudják, hol érdemes fejleszteni, ezt nem az állam dönti el. A bejelentés ráadásul homályos: nincs időhorizont, nincs finanszírozási modell, nincs konkrétum. A szakma úgy látja, a kapacitásbővítés szükséges, de nem állami irányítással, hanem piaci alapon. A bejelentés inkább irányjelzés, mint vállalás.

Az Airbnb‑vel az a gond, hogy túl nagy szeletet foglal el a budapesti szálláshely‑piacon. A szakmában és a döntéshozóknál is az a vélekedés, hogy ez eltolja a várost az olcsó buliturizmus felé, miközben a szállodák háttérbe szorulnak. Sok európai város korlátoz, de nem olyan drasztikusan, mint Terézváros, ahol gyakorlatilag betiltották. A főváros most csak az új nyitásokat állította le, de az állam további szigorításokat fontolgat: ez elég fenyegetően hangzik.

EZ IS ÉRDEKELHET

Nekiment a terézvárosi Airbnb-tiltásnak az apartmankiadók elnöke: "Ez nem szabályozás, ez ellehetetlenítés!"

A lakhatási válságra hivatkozó érvelést több adat is cáfolja, a „népszavazás” pedig valójában egy saját szervezésű, hitelesítés nélküli közvélemény-kutatás volt.

A teljes tiltás nem oldja meg sem a lakhatási válságot, sem a turizmus problémáit. Az Airbnb terjedése valóban rontotta a lakók életminőségét: zaj, bulituristák, eltűnő kisboltok, ingatlanár‑emelkedés. De nem szabad átesni a ló túloldalára. Európában sok helyen 120–180 napos éves korlát működik, ez egy ésszerűbb irány lenne.

A 2. pont arról szólt, hogy a dunai turizmus Budapesten teljesen új megközelítést igényel, mert 2027-től életbe lép az új fővárosi kikötési szabályozás. Emiatt az MTÜ most komplex szemléletben foglalkozik a szállodahajók kérdésével.

A Duna-parti kikötők ügye bonyolult, mert a víz állami, a part és a kikötők viszont fővárosi hatáskör. A szállodahajók évente 6–700 ezer vendéget hoznak, tehát fontos szegmensről beszélünk, de a 2027-től életbe lépő új kikötési szabályozás sok bizonytalanságot hordoz. A szakma legnagyobb félelme, hogy a hajók nem kapnak fix kikötőt, minden alkalommal máshol kellene kikötniük, ami ellehetetlenítené a működésüket. Az MTÜ szerepe itt maximum a koordináció és a marketing lehetne. A szabályozás nem az ő terepe. A szakma aggódik, hogy az állam túlzottan bele akar nyúlni egy alapvetően fővárosi kompetenciába. Egyébként az MTÜ megközelítésével nincs gond, hisz meg akarja őrizni a belvárosi kikötők nyújtotta komparatív versenyelőnyünket a szállodahajó piacon.

A 3. pont említi, hogy a minősítési rendszer ügyében az MTÜ a szakmával közösen szeretné átbeszélni, merre érdemes továbbmenni.

A minősítési rendszer már elkészült, sőt kötelező. Ez egy nagy vívmány. A szállodák, panziók, közösségi szálláshelyek és magánszálláshelyek önauditálással és helyszíni ellenőrzéssel kapják meg a csillagaikat. A rendszer működik, bár lassan halad: a 40 ezer szálláshelyből körülbelül 30 ezer van kész. Az MTÜ most azt mondja, hogy „közösen szeretné megvitatni az irányokat”. Ez üdítő fordulat lenne, mert eddig a szakma bevonása inkább formális volt. De a nagy döntések már megszülettek, a rendszer működik: a kérdés inkább az, hogy lesz-e valódi szakmai párbeszéd a turizmusipar további szolgáltatócsoportjai minősítési hogyanjáról.

A 4. pont a vendéglátás ágazati reformjáról szólt. Ez már el is indult a napokban bejelentett 5+1 kormányzati intézkedéssel, és most arról tárgyalnak, hogy az éttermi szektor versenyképességét célzó programot kiterjesszék a cukrászokra is — erről már egyeztet a kormány a Magyar Cukrász Ipartestülettel.

A szakma megosztott. Van, amit nagyon szeretnek, és van, amit egyáltalán nem. A turisztikai hozzájárulás felezése és a felszolgálási díj adókedvezmény kiterjesztése valódi segítség, ezt a szakma egyöntetűen üdvözli. A reprezentációs költségek elszámolhatósága is pozitív, de sok vállalkozás kimarad bizonyos elemekből, például a rendezvény-gasztro cégek. A hitelprogramok túl kicsik ahhoz, hogy érdemi fordulatot hozzanak. A vendéglátás problémái mélyebbek: magas költségek, gyenge kereslet, kifáradt tartalékok. A csomag inkább lassítja a bezárásokat, mintsem megállítja.

Az 5. pont a fürdők helyzetének rendezéséről szólt. Ez nemcsak a főváros történelmi fürdőinek fejlesztését jelentené, hanem egy olyan vizes tömegturizmus‑koncepciót is, amely hosszú távon rendezi a teljes ágazat működését.

A történelmi fürdők fejlesztése alapvetően fővárosi feladat, de a fővárosnak nincs pénze. Az állam korábban is támogatott fürdőfejlesztéseket és attrakciókat, tehát a szerepvállalása indokolt. A bejelentett „vizes tömegturizmust kiszolgáló létesítmény” azonban teljesen homályos. A szakma szerint valószínűleg egy aquaworld-típusú élményfürdőről lehet szó, amely bővítené a kínálatot, de sem helyszínről, sem koncepcióról nincs tudomásunk.

A 6. pont a MICE‑területet érintette: itt a budapesti konferenciakapacitások bővítése a cél. Elhangzott, hogy időszerű lenne végre megépíteni azt a több ezer fős konferenciaközpontot, és a környezetébe 2–3 nagy szállodát is terveznének.

A szakma húsz-harminc éve várja, hogy megépüljön a nagy budapesti kongresszusi központ. A helyszín is adott volt: a Müpa melletti terület. Mostanra azonban a Hungexpo felújítása jól sikerült, és jó részben betölti ezt a szerepet. A világtrendek is változtak: a hatalmas, 4–5 ezres kongresszusokból kevesebb van, a regionális rendezvények kerültek előtérbe. Jó lenne egy új belvárosi rendezvényközpont nagy kiállítótérrel, kapcsolódó szállodával, de nem biztos, hogy ma ez a legfontosabb beruházás. A bejelentés talán inkább hízelgő kommunikációs elem, mint reális projekt.

A 7. pont a repülőtér fejlesztéséről szólt: Ferihegy gyorsabb elérhetőségét és nagyobb kapacitását célozzák a gyorsvasút és az új terminál megvalósításával. Emellett a cargokapacitásokat vidéki, fővároson kívüli helyszíneken bővítenék.

A reptér fejlesztéséhez igazából nem tudok sokat hozzátenni, hasznossága vitathatatlan hisz ez a turizmus egyik fő motorja, de az biztos, hogy nagyon kellene már a gyorsvasút, mert így, hogy a BKV‑buszok viszik ki az embereket, egyszerűen nem működik. A desztináció minőségéhez hozzátartozik a gyors és kulturált elérhetőség is, és amíg nálunk nincs vasút a reptérre, addig ez visszafogja a növekedést és az árazást is. Budapestnek ezen a téren is össze kell szednie magát.

A 8. pont arról szólt, hogy vizsgálják, milyen lépések kellenek ahhoz, hogy a turizmus munkaerőigényét hosszú távon biztosítani lehessen, és stabil, megfelelő munkaerő‑ellátottság legyen az ágazatban.

A nyolcadik pont a munkaerőhelyzetről szólt. Itt tényleg mindenki érzi, hogy intézkedésekre van szükség, mert az egész ágazat munkaerőhiánnyal küzd. Oktatóként én is azt látom, hogy a szállodák és az éttermek folyamatosan keresnek embert és nem is feltétlenül a magasan képzett szakemberek hiányoznak, hanem a szobaasszonyok, recepciósok, szakácsok, cukrászok: az alap-szakmai munkakörök. A bérek nem elég versenyképesek, és az egyetemről kikerülők több mint fele eleve nem is a turizmusban helyezkedik el, vagy inkább külföldre megy. A Turizmus 2.0-ban még az is benne van, hogy kellene egy zászlóshajó intézmény, ami egységesen és magas színvonalon képezné a szakembereket, de ez az irány teljesen eltűnt, és a felsőoktatás is inkább menedzserképzés irányába tolódik. Szóval nemcsak intézkedések kellenének, hanem egy átgondolt koncepció is, mert jelenleg ez nagyon hiányzik.

A 9. pont a turizmus képzési rendszerének teljes megújításáról szólt: a digitalizáció erősítéséről, a tananyagok felülvizsgálatáról és arról, hogy sokkal gyakorlatiasabb, a valós piaci igényekhez igazodó képzésre van szükség.

A kilencedik pont szorosan összefügg a munkaerőhiánnyal. Itt a digitalizáció erősítése és a gyakorlatiasabb képzés lenne a cél, de egyelőre csak annyi látszik, hogy az MTÜ a saját Turizmus Akadémiáján tart különböző, trendi témájú tanfolyamokat. Konkrétum viszont most nem hangzott el, inkább csak az, hogy látják, hogy erre szükség lenne, és figyelik a területet.

A 10. pont arról szólt, hogy a Kisfaludy Hitelközpont továbbra is kulcsszerepet kap, és olyan hibrid finanszírozási megoldások jönnek, mint az 5+5 modell. Ez hogyan erősítené az éttermi szektor versenyképességét?

A jó kamatozású hitelek a kkv-knak is segítséget jelenthetnek, de a nagyobb fejlesztésekhez továbbra is a nagy szereplők férnek hozzá könnyebben. A bejelentett új modellek ígéretesek, de részletek nélkül nehéz megítélni, mennyire lesznek hatékonyak.

A 11. pont egy új, nagy léptékű attrakció létrehozásáról szólt a Bécs–Pozsony–Budapest tengelyen. A cél egy olyan nemzetközileg is értelmezhető, ikonikus fejlesztés lenne, amely önmagában képes vendégforgalmat generálni, és erősíti a régió turisztikai pozícióját.

Igazából nem derült ki, hogy pontosan milyen attrakciót képzelnek el a Bécs–Pozsony–Budapest tengelyen. Régen voltak ilyen nagyra törő ötletek – például a hegyeshalmi „Las Vegas‑szerű” kaszinóváros –, de most semmit nem árultak el. Ha sportrendezvényekre gondolnak, abban Magyarország tényleg erős: az F1, a BL‑döntő, FINA, ezek mindig meglökik a szállodai foglaltságot, a stadion‑infrastruktúra is adott és sok tovagyűrűző fogyasztást is generál. De mivel új fejlesztésről most nem beszéltek, nem nagyon lehet tudni, mire gondol a kormány ezzel a „nagyszabású attrakcióval”.  A jó állam-bácsi, vagy apa meglepi a nemzetet, ez jó, de látni kellene, hogy a nép felnőtt és be kellene vonni őt a döntésbe. A 12. pont összefügg az oktatással.

Említette, hogy van még legalább két olyan terület, amelyekről egyáltalán nem esett szó, pedig a szakma szempontjából fontosak lennének. Mik ezek a hiányosságok, melyek azok a témák, amelyekről az elnök úr nem beszélt, pedig kellett volna?

Az egyik nagy hiányosság az NTAK‑rendszer átláthatósága. Az MTÜ mindig büszkén hangsúlyozza, hogy ez egy korszerű, naprakész adatgyűjtési rendszer, ami valóban hatalmas előrelépés a régi, lassú KSH‑s statisztikákhoz képest. A probléma az, hogy a szakma nem fér hozzá. A szolgáltatók csak egy nagyon szűk, anonimizált szeletet látnak a saját kategóriájukból, de a teljes képet – amiből valódi következtetéseket lehetne levonni – nem teszik hozzáférhetővé. Ezt sokan kifogásolják, mert így az adatgyűjtés ugyan modern, de a transzparencia teljesen hiányzik.

A szakma egyik legnagyobb hiányérzete a desztinációs menedzsment rendszerek ügye. A turizmus 2.0 stratégia még azt ígérte, hogy a 11 fejlesztési térségben új, korszerű DMSZ-ek jönnek létre. Ebből semmi nem valósult meg. Közben a korábban jól működő TDM-ek,  amelyek a helyi vállalkozók és önkormányzatok együttműködésére épültek, gyakorlatilag kivéreztek. Sok megszűnt, mások csak papíron léteznek. A turizmus helyi szervezetei nélkül nincs valódi minőségi fejlesztés, nincs helyi tudás, nincs partnerség. Gondolom ez is az a terület, amelyet a szakma a leginkább hiányol a bejelentett pontok közül.

A fenntarthatóság kapcsán az volt az egyik nagy hiányérzet, hogy bár elhangzott, mint „horizontális szempont”, valójában a végére került, és nem látszik mögötte valódi tartalom. Az előadott egész jövőképp nagyon növekedés-hajszoló, pedig a szakma érzi, hogy a vendég-vendégéjszaka szemléletből ki kellene már lépni.  2026 küszöbén ez már nem lehetne egy utolsó utáni pont: a rendezvényiparban, a szállodáknál, a közlekedésben mind erősödnek a fenntarthatósági elvárások, és sok alszektor már saját maga dolgozta ki a tanúsítványokat, útmutatókat.  A gond az, hogy országos szinten nincs hozzájuk érdemi ösztönzés, támogatás vagy iránymutatás. A szakma azt várná, hogy ez ne csak egy narratíva legyen, hanem ahogy a MARESZ kidolgozta és publikálta a rendezvényszektor fenntarthatósági elvárásait és gyakorlati útmutatóját, az MSZÉSZ pedig a zöld szálloda védjegyet és díjat, a fenntarthatósági narratíva   konkrét, pályázható, mérhető programokkal is járjon együtt.

Képek: Gosztola Judit