A közel-keleti konfliktusok és a légi közlekedés akadozása érezhetően átalakította az utazási szokásokat.
Tényleg megnöveli a fogyasztást az ülésfűtés? A szakértők szerint igen, hiszen az autó elektromos fogyasztói energiát igényelnek, amit a generátornak kell megtermelnie. Most kiderült, mennyivel dobják meg a fogyasztást a világítások, illetve a kényelmi extrák.
Komoly üzemanyagdrágulást prognosztizálnak 2021-re a szakértők: a következő hetekben akár 10-15 forinttal is emelkedhetnek a literenkénti árak. Nem mindegy tehát, hogy mennyit fogyaszt az autónk, minden deciliter számítani fog, amikor megint 400 forint körül alakul majd a benzin és a gázolaj literenkénti ára. Meg kell gondolni például, hogy milyen kényelmi extrákat használunk a kocsiban.
Hiszen ezek energiát is igényelnek, amit a generátornak kell megtermelnie, amit a belsőégésű motor hajt meg. Ha pedig több áramot igényel a rendszer, ennek megfelelően az üzemanyag-fogyasztásis nő. Az ADAC szakértői szerint általában a következő ökölszabállyal kell számolni:
A legtöbb sofőr hálás mindenért, ami fűthető az autóban: fűtött külső tükrök, fűthető ülések, fűtött ablakok, fűtött kormánykerék. Ám, ha ezek mellett még a fűtés is megy, akkor elég hamar összejön 500 watt többletfogyasztás - ami plusz fél literes fogyasztást jelent 100 kilométeren. A német szakemberek szerint ennyit fogyasztanak az egyes elektromos fogyasztók a kocsiban:
- Elektromosan fűtött szélvédő: 800 W - 0,8 l
- Fűtés, közepes fokozatban: 170 W - 0,17 l
- Tompított fényszórók: 125 W - 0,125 l
- Ködlámpa: 110 W - 0,11 l
- Ülésfűtés: 100 W - 0,1 l
- Kormányfűtés: 50 W - 0,05 l
- Fűtött külső tükrök: 40 W - 0,04 l
- Rádió: 20 W - 0,02 l
Így hát, ha spórolni akarunk az üzemanyagon, akkor csak abban az esetben használjuk a kényelmi extrákat, amikor feltétlenül szükség van rájuk, és kapcsoljuk ki őket, amint lehetséges. Nyomjuk ki az ablakfűtését, amint az kitisztult, vagy ha ne hagyjuk bekapcsolva az ülésfűtést az egész út során.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Másrészt viszont semmiképpen sem szabad spórolni a biztonságot szolgáló eszközökön, például a világításon, vagy a fűtésen, szellőztetésen. Utóbbira a páramentesítés miatt van szükség, a láthatóság pedig nem luxus, hanem szükség!
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







