11 °C Budapest

Még több helyen lehet Széchenyi Kártyát igényelni

Pénzcentrum
2007. április 27. 09:30

Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta, a közelmúltban az Inter-Európa Bank (IEB) is csatlakozott a Széchenyi Kártya- konstrukcióhoz, így hatra nőtt a választható hitelintézetek száma.

Így már több mint 1400 helyen lehet majd a kártyával kapcsolatos banki ügyeket intézni. Az igényléseket a VOSZ-, a kamarai és a KA-VOSZ irodákban kell benyújtani, a VOSZ-pontokkal együtt erre országosan 177 helyen van lehetőség - írja a Világgazdaság.

A konstrukció népszerűségét jelzi, hogy a 2002. augusztusi indulás óta a kihelyezések értéke meghaladta a 350 milliárd forintot, az eddigi működés során háromszor emelték meg a maximálisan igényelhető hitelösszeget.

Az IEB egyébként egyéb szolgáltatásokat is kínál a kkv-k számára, ilyenek például az idei évben bevezett új számlavezetési csomagok. Elsőként lépett be a hitelintézet az elektronikus kereskedelmet támogatók körébe is az eCommerce szolgáltatás bevezetésével. Ezen kívül a bank stratégiai szövetségre lépett a Magyar Pályázatkészítő Irodával is, így egyszerre tudja biztosítani a komplex pályázatírási szolgáltatást, és az azokhoz nélkülözhetetlen banki szolgáltatásokat.

A tapasztalatok alapján egyébként igen fontos, hogy a Széchenyi Kártya rendeltetésszerű használata nagymértékben befolyásolhatja a vállalkozás hitelképességének megítélését. Tisztában kell lenni a hitelkeret-felhasználási szabályokkal, az felhasználással kapcsolatos korlátozó rendelkezésekkel is.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 27. 08:58
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem