-5 °C Budapest

Gyorsabb és olcsóbb lesz az indulás

Pénzcentrum
2007. június 13. 09:00

Szeptember elsejétől fontos módosítások lépnek életbe a cégalapítással kapcsolatosan az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás értelmében - olvasható a Világgazdaságban.

A változtatások értelmében például a törvényi szerződésmintákat már nem csupán a kisebb vállalkozások alkalmazhatják, hanem a részvénytársaságok is. Ezen eljárás esetében az illeték is alacsonyabb lesz, cégformától függetlenül 15 ezer forintot kell majd fizetni. Emellett megszűnik a közzétételi költségtérítés.

Az új szabályozás értelmében változnak a törzstőkére vonatkozó minimális előírások, a kft. esetében 500 ezer forintra, a zrt. esetében pedig 5 millió forintra csökken a megkövetelt összeg.

Számos egyszerűsítést is tartalmaz a törvény, így például a főtevékenység meghatározására a TEÁOR szerinti meghatározás helyett elegendő, ha a társaság a főtevékenységét a nemzetgazdasági ág megjelölésével tünteti fel. A jövőben választani lehet majd, hogy a társasági törvényben előírt közzétételi kötelezettségnek a Cégközlönyben, vagy a saját honlapján kíván-e eleget tenni a vállalkozás.

Uniós előírás egyébként, hogy 2007 végére minden tagállamban átlagosan egy hét elegendő legyen a cégalapításra, illetve az lehetőség szerint minél alacsonyabb költségekkel járjon. Itthon jelenleg 38 nap a cégalapítás átlagos időtartama, igaz lehetőség van a két munkanap alatti bejegyzésre is, elektronikus úton, illetve egyszerűsített eljárás esetében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Egyelőre azonban kevesen élnek ezzel a gyorsabb lehetőséggel. 2008. július elsejétől már kötelező lesz az elektronikus út igénybe vétele, s ugyanettől az időponttól egy munkaórára csökken a bejegyzés határideje egyszerűsített eljárás esetén.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?