Az Európai Unió tagállamai közül az elsők között szeptember végén indul a Jeremie program itthon, a pénzügyi közvetítő szervezeteknek szóló pályázat kiírásával - írja a Világgazdaság.
Benke Ákos, a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgatója szerint már az idei évben 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a vállalkozások a program keretében.
A 2007-2013-as támogatási időszakban a program keretében összesen 190 milliárd forint forrás áll Magyarország rendelkezésére. Szakemberek szerint 2007-2008-ban elérheti a 40-50, 2010 végéig pedig a teljes keretet a forráslehívás. A keret többszöri megforgatásával a hét éves időszak alatt összesen akár 2000 milliárd forint támogatáshoz juthatnak a hazai vállalkozások.
Pillanatnyilag a három pénzügyi termék, a mikrohitel, a kis összegű kölcsönökhöz igénybe vehető kezességvállalás és a kockázatitőke-szolgáltatások kialakítása folyik, ezeket nem az MV Zrt., hanem 40-45 pénzügyi közvetítő juttatja majd a piacra.
Ennek megfelelően a kialakítással párhuzamosan folyik a közvetítők kiválasztása is, méghozzá pályázati úton. A mikrohitelnél 30 közvetítő, a kezességvállalásnál 5-10 bank, a tőkeprogramnál pedig 4-5 kockázatialap-kezelő közreműködésével kalkulálnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A vezérigazgató várakozásai szerint már az első évben több ezer olyan vállalkozást tudnak fejlesztési forráshoz juttatni, amely eddig kimaradt a banki finanszírozásból. A közvetítőket egyébiránt további pályázatokkal, 1,5 milliárd forintos kerettel kívánják ösztönözni a munkatársak képzésére, a vállalkozásoknak történő Jeremie-tanácsadásra.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







