Mintegy 90 ezer ember szórakozik ezen a hétvégén az angliai Glastonbury fesztiválon. A világ egyik legrangosabb könnyűzenei eseményét évről-évre elmossa az eső: idén is megérkezett a vihar.
Európa egyik legrangosabb eseményének számít a minden júniusban megrendezésre kerülő Glastonbury fesztivál. Az idei fellépők között olyan világsztárok szerepelnek, mint Lily Allen, Bruce Springsteen, Tom Jones, Nick Cave, vagy a Blur.

A fesztivál látogatói pontosan tudják, hogy szinte biztosan komoly vihar sújtja majd a Glastonburyt, hiszen így van ez évről-évre. Az alábbi kép például a tavalyi rendezvényen készült.

Idén csütörtök este érte el a vihar a fesztivált. A képek azt mutatják: a fiatalok nem zavartatják magukat, önfeledten szórakoznak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A legtöbb bulizót egyáltalán nem érdekli a rosszidő. Ahogy egyikőjük tanácsolta: "Bulizz éjjel-nappal, ahogy csak bírsz! Úgyis alszol majd a munkahelyeden!"

-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







