Új hipermarketet tervez a Tesco az észak-angliai Ilkley városába. Helyi civilek azonban mindent megtesznek azért, hogy ne jöhessen létre az áruház: soha nem látott összefogás indult.
Az IRATE (Ilkley Residents Against Tesco Encroachment, azaz "Ilkley-i Lakosok a Tesco Túlkapásai Ellen") nevű szervezet tüntetést szervezett az észak-angliai városka polgármesteri hivatala elé. Azt szeretnék elérni, hogy ne épüljön meg településükön a tervezett új Tesco hipermarket. Álláspontjuk szerint érdemesebb lenne a már meglévő üzletet fejleszteni.
A szervezetnek saját honlapja plakátja, és jelmondata is van. Úgy tűnik, saját lehetőségeikhez képest komoly erőt képviselnek a multinacionális nagyvállalat elleni harcban.

Az önkormányzat szakbizottsága néhány hete már elutasította az új áruház tervét, azzal az indokkal, hogy túlságosan megnövelné a környék forgalmát és a zajszennyezettséget. Ugyanakkor valószínűleg a Tesco fellebbez majd a döntés ellen, sőt, magasabb szintű állami hivatalokhoz is fordulhat.
Az IRATE civil szerveződés szóvivője szerint, ha az üzletlánc eláll a terjeszkedési tervtől, a helyiek sokkal szívesebben vásárolnak majd az eddigi áruházban. Így a Tesco is és a civilek is nyerhetnének.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Tesco ugyanakkor azzal védekezik, hogy nincs már lehetősége a meglévő üzletet tovább bővíteni. Egy új áruházzal pedig jóval szélesebb áruválasztékkal várhatná a vevőket.








