13 °C Budapest

A magyar főnök mindenhez ért - vagy csak azt hiszi?

2010. február 16. 08:32

A magyar kis- és középvállalkozások vezetőinek döntő többsége a saját nyakába veszi a marketing ügyek intézését, derül ki az internetvallalkozas.com legfrissebb felméréséből. A kutatás során 1300 kkv-t, illetve azok vezetőit, továbbá egyéni vállalkozókat kérdeztek meg a vállalkozásuk marketingjéről, konkrét tevékenységéről és azok eredményeiről.

A kkv marketing felmérés 2009. IV. című, nem reprezentatív felmérés a hazai kis- és középvállalkozások marketing helyzetét, tavalyi eredményét és szakmai felkészültségét vizsgálja és többek között olyan kérdéseket tárgyal, hogy az adott cégen belül ki foglalkozik a marketinggel vagy hogy a bevétel mekkora részét fordítják marketingköltségekre, milyen marketingeszközöket használnak vagy éppen miből tanulják a marketinget.

Megdöbbentő adat, hogy a megkérdezett vállalkozások csupán 14%-a nyilatkozott úgy, hogy "sikeres lett" a 2009. évi marketing tevékenységük. A felmérésből kiderül az is, hogy a hazai cégek könyvekből (47%) és hazai online tanácsadók termékeiből (17%) próbálják elsajátítani a szükséges marketing tudást.

A felmérés legmegdöbbentőbb eredménye mégis az volt, hogy a megkérdezett cégek 83%-nál még mindig a cégvezető látja el a marketingfeladatokat, és nincs külön, erre a feladatra beosztott munkatárs.

Ez az arány 2009. január óta csak növekedett (akkor 77% volt). További borúlátást okoz, hogy a cégek drasztikusan csökkentették a marketingre szánt kiadásaikat is. Míg 2009. januárjában a válaszadók 46%-a költött többet marketingre, mint a bevételének 5%-a, addig 2009 végén a kkv-k 64%-a 5% vagy az alatt áldozott a marketingre.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


"Az online marketing rohamosan változik. Van úgy, hogy naponta jelennek meg új marketing eszközök. A számtalan lehetőség ellenére - úgy látom - a cégek még mindig egy helyben topognak és az alapvető marketing stratégiájukat sem tudják megfogalmazni. Pedig itt az idő, cselekedni kell, mert aki sokat vár, piacot veszíthet..." - fogalmazott a kkv marketing felmérés 2009. IV. főszerkesztője, Miklovicz Norbert, kkv marketing szakértő.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?