Egy év alatt országosan mintegy 4 százalékkal csökkent a vendéglátóhelyek száma Magyarországon.
A Magyar Bankszövetség főtitkára bízik benne, hogy június 1-től elindulhat a kkv-k kedvezményes hitelprogramja, és úgy véli, olyan növekedési paktumra van szükség a bankok és a kormány között, amely a hitelezési aktivitás növeléséért csökkenti a bankok terheit.
Kovács Levente a Világgazdaságnak elmondta: májusban kialakulhatnak a kedvezményes hitelprogram általános feltételei, amelyek alapján a hitelintézetek is tudnak szerződni a jegybankkal.
A főtitkár kifejtette: még ki kell alakítani a pontos részleteket, és a kormányzati hitelgarancia programokat is. Erre azért van szükség, mert a 2 százalék körüli kamatmarzs az ügyfélkör kockázatát sem fedi, a költségekről már nem is beszélve - mondta.
A bankokra kirótt terhekkel kapcsolatban azt mondta: "úgy gondoljuk, a terhek csökkentése megtérülne az ország számára a gazdaság dinamizálása révén. Ennek érdekében a bankszövetség a kormányzat számára egy olyan növekedési paktum megfontolását javasolja, amely alapján a terhek jelentős csökkentéséért cserébe a bankok olyan aktivitást vállalnának, ami a gazdaság fellendülését szolgálná".
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







