Bár csökken a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma, a cégtrendben továbbra sincs fordulat. A vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
A nyelviskolák bevételeinek 50-90 százaléka eshet ki a járvány miatti helyzetben, és a hallgatók száma is nagyjából a felére csökkent - mondta Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke. Azok a nyelviskolák vannak nehezebb helyzetben, amelyek főleg a lakosság oktatásával foglalkoznak, a cégeknek dolgozók többségénél kisebb a kiesés. A mintegy háromszáz hazai nyelviskolából 50-100 számít nagyobbnak.
A nyelvtanfolyamok március közepén kezdtek leállni, a folyamatban lévőket pedig két-három hét alatt átterelték az online felületekre. A nagyobb szereplők gyorsabban tudtak váltani, de már a kisebbek is úrrá lettek a helyzeten. A keresletet az is befolyásolja, hogy a hallgatók az idén nyelvvizsga nélkül is megkapják a diplomájukat, emiatt néhány ezren eltűnnek a piacról - írja a Villággazdaság keddi száma.
Évente még mindig 6-8 ezer hallgató hagyja el úgy a felsőoktatást, hogy nem szerzett nyelvvizsgát, de a többség már előre tervez, és nem az államvizsga idejére hagyja a nyelvvizsgát. Tavaly 124 ezer vizsgát regisztráltak - egy diák átlagosan 1,5 vizsgát teljesít, így nagyjából 80 ezren vizsgáztak. A szakember szerint az idén tízezer alatt lesz a kieső vizsgázók száma. Több mint 70 ezer korábban - jórészt évekkel ezelőtt - végzett hallgató kapja meg nyelvvizsga nélkül a diplomáját, ők nem is voltak aktívan jelen a nyelviskolák piacán.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







