Alig pár hónap alatt hatalmasat ugrott az érdeklődés: a pályázati pénz már most közel jár a teljes kerethez.
80 ezren igényelték, 71 ezren már megkapták a 219 ezer forintos támogatást: még neked sem késő
Több mint 80 ezer önfoglalkoztató kérte eddig a kormány által biztosított egyszeri támogatást 17,6 milliárd forint értékben. A több mint 71 ezer kedvezően elbírált igénylés alapján kifizetett összeg mostanra meghaladta a 15 milliárd forintot - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Bodó Sándor felhívta a figyelmet, az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában azok részesülhetnek, akik korábban alkalmazottak hiányában nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni.
Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphatnak. A 219 ezer forintos egyszeri támogatás főként a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedők helyzetét könnyíti meg - tette hozzá. Jelezte azt is, hogy a legtöbb kérelem a fővárosból, Pest, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett be. A legnagyobb számban továbbra is a fodrászok, kozmetikusok éltek a lehetőséggel, az igénylők közül mintegy 30 ezren szépségápolással foglalkoznak.
A bírálatok és kifizetések zökkenőmentesek, a támogatási programmal kapcsolatos részletek a munka.hu oldalon olvashatók - áll a közleményben.
A veszélyhelyzet megszűnéséig még minden érintett előtt nyitva áll a lehetőség
- írták.
A nemrég született kormánydöntés értelmében a veszélyhelyzet 2022. január 1-ig hosszabbodik meg. (A javaslatot az elsők között fogják tárgyalni az ülésen, ami szeptember 20-án lesz.) Ez azt jelenti, hogy ha a javaslatot elfogadják, a támogatást még év végéig lehet igényelni. Aki megfelel a pályázati feltételeknek, benyújtja megfelelően kitöltve az igényt, az biztosan meg is kapja az összeget.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ki jogosult rá?
Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak hiányában nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni. Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphatnak. A 219 ezer forintos egyszeri támogatás mások mellett a fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást.
A támogatási programmal kapcsolatos részletek a munka.hu oldalon olvashatók.
Hogyan igényelhető a támogatás?
Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem elérhető a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig. Jelen állás szerint a veszélyhelyzet 2022. január 1-ig tart majd, de természetesen utána is van rá esély, hogy meghosszabbítják.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







