A mostani, vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit célzó hitelkonstrukció mellett márciustól megnyílik egy, a földhő hasznosítását elősegítő hitelprogram is.
Ideje hozzászkni a brutál magas rezsiárakhoz? Lassan már hihetetlen, ami Magyarországon folyik
Tovább erősödött és lassan elérheti a pozitív tartományt a K&H kkv bizalmi index, ami az első negyedévben 3 pontos emelkedést követően jelenleg -4 ponton áll. A pozitív változás annak köszönhető, hogy a közterhek és a vállalati hitelkamatok változásában kedvezőbb fordulatra számítanak a cégek. A várakozásokban azonban hatalmas a különbség cégméret szerinti bontásban: a mikrocégek a negatív tartományban rekedtek, míg a középvállalkozások több mint 25 pontos ugrást követően már erősen pozitívan látják az előttük álló egy évet.
A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index az első negyedévben újra erősödött, -7-ről -4 pontra. A K&H kutatása rávilágít, hogy a várakozások nagymértékben függenek a cég méretétől és tevékenységétől. Jelenleg a mikrovállalkozások látják a legborúsabban a következő 12 hónapot (-11 pont), a kisvállalkozások ennél jóval derűlátóbbak (-1 pont), míg a középvállalkozások erősen a pozitív tartományban (23 pont) vannak.
Az Európai Bizottság előrejelzése szerint a gazdaság, így a vállalkozások is lassan, de fokozatosan alkalmazkodnak a magasabb energiaárakhoz és az inflációhoz, ám a növekedés várhatóan idén még visszafogott marad. Ezt mutatja a K&H kkv bizalmi index is, ahol a mostani elmozdulás hátterében az áll, hogy a cégek a közterhek és a vállalati hitelkamatok következő egy évi alakulását jóval kedvezőbben látják. A növekvő adókkal és járulékokkal számoló cégek aránya két negyedév alatt 59 százalékról 49 százalékra csökkent. A vállalati hitelkamatoknál pedig azt látjuk, hogy fordulóponthoz érkeztek a vállalkozások. Az elmúlt két évben ugyanis folyamatosan növekvő kamatokkal terveztek, ami 2022 harmadik negyedévében érte el a csúcsot az index történetében. Ekkor 5,5 százalékos kamatnövekedést valószínűsített a szektor. Azóta viszont enyhültek a várakozások és ez az érték 2,5 százalékra mérséklődött
– részletezte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.
Óriási eltérés a cégek között
Ekkora eltérés a kutatásban vizsgált legkisebb és legnagyobb cégek várakozásai között legutóbb 14 évvel ezelőtt, 2009-ben volt, amikor ezek az értékek -22 és 14 pont voltak. A középvállalkozások általában optimistábban látják a következő egy évet, mint a kisebb cégek, a mostani kiugró változás hátterében pedig feltehetően az áll, hogy jelentős részük feltételez javuló versenyhelyzetet és a közterhek alakulásában is kedvezőbb fordulatra számítanak.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az ágazatok közül az ipar és a kereskedelem véleménye szinte alig változott az előző negyedévhez képest (-7 pont), a szolgáltató cégek ennél jóval bizakodóbbak, várakozásaik -7-ről, -1 pontra javultak. Továbbra is egyedül a mezőgazdasági vállalkozások mondhatók még éppen csak pozitívnak (1 pont), ám a várakozásaik két éve csökkenő pályán mozognak. Amennyiben ez tovább folytatódik a következő negyedévekben, hosszú idő óta először léphet át a negatív tartományba az agrárium. Mindeközben a többi ágazatnál trendszerű javulás látható, igaz, esetükben a negatív tartományon belül.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







