Ezzel az álhírrel már több mint 40 éve tévesztik meg az olvasókat.
Fontos változás élesedik a hazai büfékben, halsütőknél: erről minden nyaralónak tudnia kell
Július 1-jétől a büféknek, éttermeknek, kávézóknak, cukrászdáknak, italboltoknak, bároknak, szórakozóhelyeknek és a gyorséttermeknek is valós időben kell adatokat szolgáltatniuk arról, hogy miből mennyit adtak el pontosan. Az adatokat a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz (NTAK) kell benyújtani, de egyúttal látni fogja őket az adóhatóság és a statisztikai hivatal is – írta meg a Telex.
Július 1-jétől valós időben kell beszolgáltatniuk az adatokat az éttermeknek, büféknek, kávézóknak, cukrászdáknak, italboltoknak, bároknak, szórakozóhelyeknek és a gyorséttermeknek arról, hogy miből mennyit adtak el. Az adatokat az NTAK-nak kell benyújtani, azonban egyúttal a NAV és a KSH is látni fogja azokat.
Bár elméletben a digitalizáció korában ez könnyen megy, azonban a Diósdi Halsütöde üzemeltetője szerint ezt lehetetlen megvalósítani.
Képzelje el, hogy déli 12 és 2 között, amikor fut a ház, a kezem zsíros, vizes, olajos, az egyikkel sütöm a halat, a másikkal veszem elő a krumplit, beszaladok a raktárba, próbálom a telefonos rendeléseket is kezelni, két sütésenként át kell szűrnöm a zsiradékot, és közben valós idejű adatokat kellene pötyögnöm valami informatikai eszközön. Nem túlzok, olykor 55-60 fokban
– panaszolta el a halsütöde üzemeltetője.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az intézkedések célja egyébként az lenne, hogy a statisztikai adatok alapján láthatóbbá váljon a turisztikai térségek, települések teljesítménye, illetve a naprakész információk alapján jobban lehessen fejleszteni az ágazatot és fehérebbé váljon a szektor.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







