7 °C Budapest
Businesspeople having conversation, in office with glass walls

Rengeteg pénzt lehet megspórolni az összeköltözéssel: mégis 10-ből 6-an hallani sem akarnak róla

2023. augusztus 21. 19:29

Habár január óta csökken az infláció, a még mindig kétszámjegyű áremelkedés és a magas energiaköltségek továbbra is kihívás elé állítják a cégeket. A működési költségek lefaragásában és a versenyképesség növelésében azonban olyan, elsőre szokatlannak tűnő megoldás is segíthet, mint az iroda vagy az üzlethelyiség megosztása más vállalkozásokkal.

A K&H kkv-k körében végzett kutatása szerint 10-ből 4 cég nyitott erre, az „összeköltözéshez” viszont a másik cég vezetőjének személyisége fontosabb, mint a termékének vagy szolgáltatásának minősége. 

A KSH legfrissebb adatai szerint 2023 júliusában a fogyasztói árak 17,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezzel tíz hónap után először ment 20 százalék alá az infláció. A januárban kezdődött lassuló tendencia bizakodásra ad okot, de a cégek mindennapjait még mindig nagymértékben nehezíti a kétszámjegyű áremelkedés és az energiaköltségek. Érdemes ezért minden lehetőséget számba venni, amivel mérsékelni lehet a működési költségeket és vonzóbbá lehet tenni az üzletet a vevők számára. Ilyen lehet például, a saját iroda vagy üzlethelyiség megosztása másik vállalkozással, melyben a K&H bizalmi index kkv-k körében végzett kutatása szerint tízből négy vállalkozás lát fantáziát.

A cégvezető személyisége a legfontosabb

Ha megvan a nyitottság az üzlethelyiség megosztására, már csak a megfelelő partnercéget kell kiválasztani. Akárcsak a barátságban vagy a párkapcsolatban, ebben az esetben is a másik cég vezetőjének a személyisége a legmeghatározóbb szempont (58%). Emellett még fontos az is, hogy minőségi legyen a másik cég terméke vagy szolgáltatása (36%) illetve, hogy minél szélesebb vásárlói kört lehessen vele elérni (28%).

Nem mindegy hol van az iroda

A kutatás arra is kitért, hogy mi történne fordított helyzetben, azaz mennyire nyitottak a vállalkozások arra, hogy ők társuljanak be egy másik céghez. Más vállalkozó irodájába vagy üzlethelyiségébe szintén tízből négy cég költözne be, elsősorban a költségek csökkentése valamint új ügyfelek szerzése miatt. A cégméret azonban jelentősen befolyásolja a hajlandóságot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kisvállalkozások kimagasló arányban társulnának (43%), a mikrovállalkozások az átlaghoz hasonlóan nyitottak (38%), míg a középvállalkozások jóval elutasítóbbak (22%). A betársulásnál viszont már nem a személyiség (40%), hanem az üzlethelyiség elhelyezkedése a legfontosabb (49%), azaz, hogy földrajzilag hol található. Továbbá a másik vállalkozás vevőköre (21%) és a termék vagy szolgáltatás minősége (17%) sem elhanyagolható szempont.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?