Jó beszerzésre épített, következetes diszkontkoncepcióval fel lehet venni a versenyt az ismert diszkontláncokkal, sőt még akár a legolcsóbb kínai vagy orosz szereplőkkel szemben is.
Bedurvult a magyar sörháború: brutális bevétellel hasít a Dreher, két gyártó kegyetlen kiütést kapott
Toronymagasan veri versenytársait a Dreher a belföldi sörpiacon: több mint 100 milliárd forintos nettó árbevételt értek el 2024-es évben, miközben a Borsodi, a Carlsberg és a Heineken is jócskán lemaradt mögöttük. Azonban ha az adózott eredményeket nézzük, már egészen mást mutatnak a számok, itt a Heineken viszi a prímet, akik több mint egy milliárdot vertek rá a Dreherre, és csaknem 7 milliárdos nyereséggel zárták a tavalyi évet.
Ismét górcső alá vettük, hogy hogyan alakult a magyar sörgyárak előző üzleti éve. A számok ezúttal is vegyes képet mutatnak, ugyanis a 2023-as üzleti évhez hasonlóan most is mind a négy gyártónak, tehát a Borsodinak, a Carlsbergnek, a Drehernek és a Heinekennek is nőtt a nettó árbevétel, ugyanakkor az adózott eredmények tekintetében már közel sem ilyen rózsás a helyzet.
Ami a belföldi értékesítésből származó nettó árbevételt illeti a 2024-es üzleti évre vonatkozóan, a Dreher itt több mint 100,5 milliárd forintot könyvelhetett el, a Heineken 89,9 milliárdot, ezzel szemben a Borsodi már csak 54,9 milliárdot, míg a sor végén a Carlsberg csupán 19,9 milliárdot.
Látszik tehát, hogy a dobogó legfelső fokán álló Dreher csaknem ötször annyi bevételt termelt, mint a sereghajtó Carlsberg.
Döbbenetes számok a sörgyáraknál
Ugyanakkor a 2024-es üzleti évben az adózott eredmények terén a Heineken ugrott az élre: 6,9 milliárd forintos nyereséggel zárták a 2024-es évet, csaknem 1 milliárd forinttal előzve ezzel a Drehert, amely szintén meglehetősen erősen teljesített az 5,7 milliárd forintos profittal. A Borsodi és a Carlsberg ugyanakkor 2023-hoz hasonlóan ismét veszteséggel zárt, az előbbi több mint 3,2 milliárd, utóbbi pedig valamivel kevesebb mint 160 millió forinttal, melyek nagyon hasonlóak az egy évvel korábbi számokhoz, amelyek a Borsodi esetében szintén körülbelül 3 milliárd, a Carlsbergnél pedig 196 millió forint volt.
A Dreher 2024-es adózott eredménye szintén hasonlóan alakult az egy évvel korábbihoz képest, szinte stagnálnak a számok, ugyanakkor a Heineken esetében a 2023-as 4,4 milliárdos bevételből lett 2024-re csaknem 7 milliárd, ami több mint 54 százalékos növekedést jelent.
Komoly különbségek a bérekben is
A Dreher a foglalkoztatásban és a bérekre szánt büdzsében is vezető szerepet töltött be 2024-ben. A kőbányai székhelyű sörgyár 611 főt alkalmazott, ami valamivel több a 2023-ban foglalkoztatott 586 főnél. A Borsodinál 461, a Heinekennél 394, a Carlsbergnél pedig alig 50 ember dolgozott a 2024-es üzleti beszámolók tanúsága szerint. A BAZ vármegyei sörgyárnál és a Heinekennél volt némi leépítés, a Carlsbergnél pedig körülbelül 10 fővel többen dolgoztak 2024-ben mint egy évvel korábban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A fentebbi számokból természetesen adódik, hogy Dreher szánt a legtöbbet a bérköltségre is, több mint 7,1 milliárd forintot fizettek ki az alkalmazottaiknak. Ezzel szemben a Borsodi 4,4 milliárdot, a Heineken 3,9 milliárdot, a Carlsberg pedig 718 milliót költött bérekre. Ugyan, mind a négy sörgyártónál növekedtek a bérek, viszont egészen más mértékben:
a Heinekennél 3,6 milliárdról 3,9 milliárdra, ami 8,3 %-os növekedést jelent, a Dreher esetében 6,4-ről 7,1 milliárdra, ez 10,9 %-os emelkedés, a Borsodinál 3,9-ről 4,4 milliárdra, ami 12,8 %-os növekedés, a Carlsbergnél pedig 417 millióról ugrott 718 millióra a bérekre szánt összeg, ami százalékos mértékben bőven túlszárnyalja a többi gyártó számait: 72,2%-os a növekedés.
Nem fogynak a magyar sörök
Korábban írtunk arról, hogy idén a sörértékesítés 15%-kal maradt el a tavalyi szinttől. Kántor Sándor, a Magyar Sörszövetség elnöke a Pénzcentrum kérdéseire válaszolva elmondta, ennek fő oka a tavalyi első félév erős bázisa, amit a visszaváltási rendszer bevezetése körüli kereskedői készletezés torzított. Emellett az iparágat komolyan sújtják az emelkedő energia- és alapanyagárak, miközben az export lefeleződött, az import pedig 20%-kal nőtt. Emellett ráadásul idén a jelentős sportesemények sem járulnak hozzá a sörfogyasztáshoz, továbbá az időjárás sem kedvezett a sörnek.
Ugyanakkor optimizmusra ad okot a sok új termék, amivel elsőként idén jelentek meg a magyar gyártók. Erős az innováció az alkoholmentes ízesített termékek területén, ahol új kategóriák is megjelentek a választékban.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







