Nemcsak a lefoglalás jogalapját vitatják: súlyos vádak is előkerültek, köztük terrorcselekmény és jogellenes fogvatartás gyanúja.
Elképesztő trükkhöz folyamodott a román kamionos: undorító, amit szállított, le is csaptak rá
Uborkával, káposztával és dinnyével pakolták tele a román kisbusz utánfutóját, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei hamar rájöttek, hogy „bűzlik” a rakomány.
A pénzügyőrök az M1-es autópályáról tereltek le egy Romániából Angliába tartó kisbuszt. A járműben a sofőr mellett nyolc utas ült, a hatalmas utánfutón pedig közel kétszáz dobozban és műanyagrekeszben sorakoztak a káposzták, uborkák és dinnyék. Egy piacon talán senkinek nem tűnt volna fel, de a rutinos egyenruhásoknak gyanússá vált a zöldségszállítmány. Miután lepakolták a ládákat, kiderült, hogy az uborkák alatt közel 5 000 doboz, különféle márkájú román cigaretta lapult.
A 33 éves sofőr nem magyarázta túl a történetet: azt mondta, hogy a cigaretta az övé és azt az Angliában munkát vállaló honfitársainak vitte volna. Úgy tűnt, hogy a „munkaerőpiac” szabad áramlása mellett, a dohánytermék szabad áramlását újraértelmezte.
A járőrök összesen 4 918 doboz, több mint 12 millió forint értékű cigarettát foglaltak le. Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indult eljárás. A fiatal férfi több mint 17 millió forint bírságra is számíthat.
A NAV pénzügyőrei az egész országban végeznek ellenőrzéseket, hogy kiszűrjék azokat a jogsértéseket, amelyek veszélyt jelentenek az Európai Unió és tagállamainak gazdaságára.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







