-10 °C Budapest
Piros virág a sírkövön a temetőben

Lehull a lepel a titokzatos strómanokról: így játsszák át az állami vagyont hajléktalanoknak, titokzatos külföldi csalóknak

2025. december 25. 10:02

Évente cégek ezreiről, adóhatósági eljárások, perek sokaságáról van szó azzal kapcsolatban, hogy egy adott tulajdonos megszabadult terhessé vált cégétől, a meg nem fizetett közterheket pedig nemes egyszerűséggel áttolta egy strómannak, egy hajléktalannak, egy titokzatos külföldinek, bárkinek. Évente több milliárd forint a tét – mondták el a Pénzcentrumnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakértői.

A cégtemetős cégfelvásárlások esetén a cégátvétel olyan jogügyletet takar, amelyben a cég tulajdonosa szabadul a cégétől, mert az neki terhes, és jellemzően olyan személynek adja tovább, akik azt csak névleg veszik át, mivel a céggel hagyományos értelemben véve üzleti tevékenységet nem akar végezni – fejtették ki a Pénzcentrumnak a NAV szakértői.

Jellemző az is, hogy a cégtemetők gyakran átnevezik az érdekeltségükbe kerülő cégeket, illetve váltogatják székhelyeiket, az ügyvezetőket. Sőt gyakran külföldi, ismeretlen lakhelyű tulajdonosokat szereznek cégeikbe vagy „előélet” nélküli személyeket – akár külföldiek, akár még korábban gazdasági társaságban meg nem jelenő hajléktalanokat, stróman ügyvezetőket.

Nem a székhelyszolgáltatással van a baj

A szakértők szerint fontos, hogy nem önmagában a székhelyszolgáltatás intézménye problémás, hanem annak jogaival való visszaélés. A székhelyszolgáltatás a jelenlegi jogszabályi környezetben egy jogszerűen igénybe vehető szolgáltatás, amikor a szolgáltató üzletszerű gazdasági tevékenységként az adózó megbízásából gondoskodik a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítéséről, feltéve, hogy a székhelyszolgáltatók nyilvántartásában szerepel, vagy ilyen tevékenység végzésére irányuló szándékát bejelentette.

A hivatal fokozottan figyeli azokat a cégeket, amelyek több – már az ellenőrzési tapasztalatok alapján ismert – kockázatos céggel szerződött székhelyszolgáltató címére jelentkeznek be, illetve gyanút kelthet például az is, ha a számlázási láncolatok feltárásakor tapasztaltak alapján a különböző cégek székhelye azonos székhelyszolgáltatónál van, esetleg ugyanazon a napon kezdték meg ott a tevékenységüket. Tehát maga a székhely, telephely kérdése már a kiválasztáskor, kockázatelemzéskor fontos faktor, de például az újonnan alakult, illetve személyi változással érintett adózói kör kezelése során is a NAV felhasználja az adatot.

Gyanúra okot adó számlázási láncok

A NAV rendszeresen ellenőriz olyan számlázási láncolatokat is, amelyeket az adózói életút nyomon követése, az online számlaadatok, és az adózói magatartások elemzése alapján ismernek fel. Az újonnan alakult, illetve személyi változással érintett adózói körben számos esetben azonosítanak be számlázási láncolatokat, és a kiutalás előtti áfa-ellenőrzések során sem ritka, hogy számlázási láncolatok rajzolódnak ki. Itt is jellemző az, hogy az ügyek egyedi körülményeinek vizsgálata, fiktív számlakibocsátásra utaló jellemzők esetében a partneri hálózatot is adóhatósági intézkedések alá vonják.

Az újonnan alakult és tulajdonosváltással érintett adózók folyamatos monitorozása lehetőséget ad az adózók egy másik, jól meghatározható körének figyelemmel kísérésére is, amelyek megalapításakor, vagy átvételekor nem a jóhiszemű működés, hanem az adó- és egyéb jogszabályokban foglalt kötelezettségek megsértése volt az elsődleges szempont.

A csalárd szándékkal létrehozott társaságok jellemzői:

  • adókötelezettségüket nem teljesítő,
  • ténylegesen csak papíron létező,
  • a gazdasági tevékenység végzéséhez személyi és tárgyi feltételekkel nem rendelkező,
  • jellemzően székhelyszolgáltatóhoz bejelentett, több esetben külföldi illetőségű természetes személy nevére bejegyzett társaságok (ugyanazon személy neve alatt akár több is),
  • ezek a cégek néhány esetben még cégkapus tárhellyel, vagy pénzforgalmi bankszámlával sem rendelkeznek,
  • ezek a cégek sokszor elérhetetlenek,
  • többnyire a NAV-os iratokat meg sem nyitják, vagy az ellenőrzésekkor az eljárást akadályozzák,
  • iratbemutatási és együttműködési kötelezettségeiket nem, vagy csak hiányosan teljesítik. Különösen a tulajdonosváltással érintett adózókra jellemzőek a fentiek.

Ha nincs más megoldás, törlik az adószámot

A NAV (helyszíni és utólagos ellenőrzési, adóügyi) által lefolytatott székhelyellenőrzés során a fellelhetetlen társaságoknál adószám-törlést kezdeményez a hivatal. Elsőként felhívja az adózót a törvényes működés helyreállítására, ennek eredménytelenségekor pedig törli az adószámot.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A székhelyen történő fellelhetőség mellett most már az elektronikus tárhely hiánya is megalapozza az adószám-törlési eljárást. Az adószám-törlés – illetve ezzel egyidejűleg a Cégbíróság felé történő megszüntetés kezdeményezése – segítségével eredményesen lehet fellépni a csalárd adózókkal szemben.

Ezek a kötelező előírások a székhelyszolgáltatók számára

A Pénzcentrum információi szerint egy időben gondot jelentett, hogy egyes székhelyszolgáltatók átvették a hivatalos értesítéseket, azt elküldték a cégvezetőknek, ám annak ellenőrzését már nem tartották fontosnak, hogy valóban válaszoltak-e az értesítésekre. A hatóság viszont látta, hogy nem kaptak érdemi választ az időközben elérhetetlenné vált vállalkozástól.

Nem véletlenül, a Company Assistant Service szerint a székhelyszolgáltatónak alapításkor számos feltételnek meg kell felelnie, a kritériumok teljesülése nélkül a szolgáltatás nem kezdődhet meg.

  • Ingatlan: a székhelyszolgáltatás bejegyzett helyéül szolgáló ingatlan az alapító kizárólagos tulajdonában van, vagy a használati jog bejegyzésre került, vagy megkapta az ingatlan tulajdonosának előzetes engedélyét. Az esetben, ha plusz számviteli törvény szerint kapcsolt vállalkozás; vagy kézbesítési megbízott; vagy könyvvezetési szolgáltatást is végez, erről előzetes tájékoztatást kell benyújtania.
  • A székhelyszolgáltatás székhelyén egy, bármilyen közterületről jól látható helyen cégtáblát helyez el a tevékenységével kapcsolatban.
  • Ügyfelei és saját iratait és ingóságait a törvény által meghatározott módon folyamatosan rendszerezi és a hivatalok számára transzparensen kezeli.
  • A székhelyszolgáltató vállalja, hogy saját és ügyfelei postai küldeményeket köteles átvenni, és 1 munkanapon belüli értesítési kötelezettsége van a megbízó felé (mely történhet SMS-ben, telefonon, vagy e-mail-en keresztüli).

A cégtemetők tipikus ismertető jelei

Egy cégtemető, és egy úgynevezett székhelyszolgáltató cég között tehát a hozzá bejelentkezett vállalkozások adózói magatartása, a bejelentkezés célja mutathat különbséget. – hangsúlyozta a NAV. A cégtemetők ugyanis a veszteséges, problémás cégeket keresik megvételre, hogy aztán a felelősök helytállása, a tartozások kiegyenlítése nélkül szüntessék meg azokat.

A céget átvevő általában arra vállal kötelezettséget, hogy a tulajdonosi pozícióba lépve – saját „vállalatcsoportjához” tartozó cégek felhasználásával – a cég megszüntetésével járó tulajdonosi, ügyvezetői feladatokat ellátja és a megszüntetéssel járó költségeket, károkat, kockázatokat minimalizálja, azaz átvállalja a fizetőképes vagy fizetésképtelen (azaz végelszámolás alá vagy felszámolás alá kerülő) cég sorsának rendezését. Valójában azonban ez a rendezés nem történik meg és a cégek eltüntetésének, kiüresítésnek ez a módja egyre inkább gyakorlattá válik.

A NAV szakértői a Pénzcentrumnak végezetül kiemelték: természetesen a cégtemetőknek vannak tipikus ismertető jelei, melyek a kockázati-kiválasztási elemzések fókuszában szerepelnek: az erre szakosodott természetes vagy jogi személyeknek több mint 10 cég került már az érdekeltségébe, és ezeknek legalább 50 százalékában tulajdonos, és a cégek nagy része már felszámolással vagy adószám törléssel érintett, vagy az adóhatósági törzsnyilvántartásban már nem működőként nyilvántartott.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?